Ingatlan hvg.hu 2023. május. 12. 16:52

Még el sem kezdték építeni a szuperkórházat

Az átütemezett tervek szerint 2026-tól működnie kellene, de a Lázár-féle minisztérium miatt újabb csúszás jöhet.

Az eredeti tervek szerint 2023-ra kellett volna megépülnie az M1/M7-es autópályák bevezető szakasza mellé tervezett Dél-Budai Centrumkórháznak, de egyelőre a kivitelező kiválasztásáról szóló közbeszerzési eljárást sem írták ki – számolt be a Népszava. Az 1,2 millió ember ellátásáért felelős egészségügyi központ létrehozására 260 milliárd forintos uniós támogatást kérne a kormány a visszatartott, koronavírus-járvány utáni időszakra szánt helyreállítási alapból, ennek azonban alapfeltétele lenne, hogy 2026-ig lezáruljon a beruházás.

Ezzel szemben egyelőre az állam csak a telket vette meg (4,4 milliárdért) és az épület tervét készíttette el (8,3 milliárdért). A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás viszont csak azután indulhat el, hogy a kiviteli terveket jóváhagyta az Építési és Közlekedési Minisztérium, de ehhez is egyedi döntés kell.

Az átütemezett tervek szerint 2026-ra készülhet el a kórház, a csúszások miatt valószínűtlen, hogy az valóban felépül addig. Akadály az is, hogy a kijelölt telek jelenleg gyakorlatilag megközelíthetetlen, a terület közlekedésének fejlesztését célzó terveket a Vitézy Dávid által irányított Budapest Fejlesztési Központ (BFK) felügyelte – már amíg Lázár fel nem számolta a központot. Ezután a miniszter – számos más beruházással együtt – elkaszálta a közlekedésfejlesztési projektet, így jelen állás szerint a kétszer két sávos út, a kerékpáros és gyalogos forgalmi kapcsolatok, az autópályák bevezetőjénél kialakítandó csomópont, valamint a külön busz- és mentősáv a Balatoni úton és a bevezetőn akkor sem épülne meg, ha a kórházra megkapná a kormány a forrásokat. Vagyis előállhat olyan helyzet, hogy a kórház megépül, de nem lehet megközelíteni.

A kivitelezést megrendelő Dél-Budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő (DBC) Zrt.-t 720 milliós vagyonnal hozták létre még 2018-ban. A cég irányítását három fős igazgatóság végzi, akiket egy ugyancsak három fős felügyelőbizottság ellenőriz, a DBC pedig tavaly 170 millió forintot költött bérköltségekre: az igazgatók havi 1,4-1.7 millió között keresnek, az igazgatóság elnöke 670 ezret vihet haza, a tagok – köztük Kocsis Máté felesége – pedig 550 ezres fizetést kapnak a „kórház” igazgatásáért.
Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.