Ingatlan Sztojcsev Iván 2021. október. 14. 11:18

Annyi építkezésre kötöttek szerződést a nyáron, mint ha egyszerre próbálnák bepótolni a válság alatti leállást

Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

Hiába jött ki az építőiparunk a válságból tavaly novemberre, azóta még nem nagyon tudott erősödni, a most kiadott augusztusi KSH-adat csak az egy évvel korábbihoz képest mutat jókora növekedést, a többi idei számhoz képest nem jó a teljesítmény. Az új szerződések számában viszont már látszik, hogy főleg az állami szereplők sokkal bátrabban mernek belevágni építkezésekbe, mint tavaly.

10,2 százalékkal volt jobb az építőipar teljesítménye idén augusztusban, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy ezt a szektort tavaly a válság lassabban érte el, de a kilábalás is lassabb volt, mint a gazdaság sok más részében, tehát most ahhoz képest látunk jókora növekedést, amikor még lassan kecmergett ki a gödörből az építőipar.

Ha nem az egy évvel korábbihoz, hanem az előző hónaphoz viszonyítjuk az augusztusi termelést, akkor már 5,8 százalékos visszaesés látszik.

KSH

Az épületeknél azt egy évvel korábbihoz képest 16,3 százalékkal nagyobb termelést mért a KSH, az egyéb építményeknél csak 2,4 százalékos volt a növekedés.

Hatalmas a különbség akkor, ha azt nézzük, milyen új szerződéseket kötöttek meg idén augusztusban. Nem is önmagában az az igazán sokatmondó, hogy 39,9 százalékkal több új szerződést kötöttek most, mint 2020 augusztusában, hanem ennek a részletesebb bontása:

  • az egy évvel korábbinál 23,3 százalékkal kevesebb épület építésére szerződtek,
  • az egyéb építményeknél viszont 138,4 százalékkal nőtt az új szerződések száma.

Ez utóbbi csoportban gyakran az állam vagy önkormányzatok a megrendelők, úgy tűnik, most már jóval bátrabban mernek új szerződéseket kötni, mint egy évvel ezelőtt. Az új szerződések számának nagy megugrását azért azzal együtt érdemes nézni, hogy júniusban és júliusban még ennél is nagyobb volt a növekedés (66, illetve 47 százalékos), nagyrészt az látszódhat ebben a mutatóban, hogy tavaly nyáron nem nagyon mertek még új szerződéseket kötni, amikor épp a padlón volt a magyar gazdaság.

2021 első nyolc hónapjában összességében 9,8 százalékkal volt nagyobb az építőipari termelés, mint 2020 január-augusztusában. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a szektor teljesítménye 2019-hez képest sem fényes és tavaly november óta nem volt igazán jelentős növekedés, máris látszik, mit jelent a szám: ugyan tavaly közel sem volt akkora a mélypont ebben a szektorban, mint a gazdaságunk sok más részében, az építőipar sem úszta meg a válságot, így most egy közepes teljesítmény is előrelépésnek tűnik.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.