Ingatlan hvg.hu 2021. augusztus. 09. 18:20

Látványos függőhidat építhetnek a Zemplénben

A függőhíd Sátoraljaújhely két hegycsúcsát kötné össze.

Még 2017-ben terjedt el, hogy tervezőt keresnek egy függőhídra, ami Sátoraljaújhely két hegycsúcsa között létesülne. A Magyar Építők szerint az uniós közbeszerzési közlönyben (TED) most megjelent hirdetmény alapján megszületett a döntés a nyertes kivitelezőről: a Szárhegy és Várhegy közötti kötélhíd megépítése a Graboplan Industrie Kft. feladata lesz, amely több mint 4 milliárd forintból valósíthatja meg a gyalogos létesítményt.

A látogatók a Várhegyen és a Szárhegyen kiépülő, illetve már meglévő utakhoz és sétányhoz kapcsolódó turistaösvényekről közelíthetik meg a hidat. A hídfők térsége kerítéssel lesz körbezárva. A hídfők körüli területre csak a Zemplén Kalandpark nyitvatartási idején belül lehet belépni, belépőjegy ellenében.

A híd járófelületének szélessége 1,2 méter, a híd támaszköze, fesztávolsága pedig 700 méter lesz. A híd szerkezete kötélhíd, azaz a megfogási pontok között kifeszített kábelek a híd fő teherviselő elemei. A megfogási pontokat (hídfőket) a két hegyen azonos magasságra tervezték. A megfogási pontok között a kábelek belógása 27 méter, az így kialakult görbe jó közelítéssel másodfokú parabola alakú – írta a Magyar Építők.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.