A lövedék a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja majd.
Teljesen ép, másfél mázsás, 55 centiméter átmérőjű török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amely szerint az ágyúgolyó kiemelésével befejeződött a Lánchíd környezetében a Duna május közepe óta tartó fém- és lőszermentesítése.
Az ágyúgolyót, miután a felszínére hozták, hajóra emelték, és átszállították a Lánchíd pesti hídfőjéhez, ahol toronydaruval teherautóra tették, és a Budapesti Történeti Múzeumba viszik.
A BKK emlékeztetett, a budai oldalon májusban már kiemeltek egy szintén ép, kőből faragott, 36 centiméter átmérőjű ágyúgolyót.
A másfél hónapig tartó roncskutató és tűzszerészeti búvárfelderítés során kétszer II. világháborús bombát találtak, a budai és a pesti oldalon pedig felszínre kerültek középkori és török kori kerámiatöredékek is. A leletek a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják majd.
A Lánchidat és környezetét a rekonstrukciós munkák miatt június 16-án hajnali négy órakor zárták le teljesen a gyalogos és a közúti forgalom elől. A forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a felújítás 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.
Karácsony Gergely a budapestiek türelmét kéri és előre köszöni a Lánchíd felújításához
Több nekifutás és sok politikai csatározás után elkezdődött a Lánchíd felújítása.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.