Ingatlan hvg.hu 2018. május. 03. 07:50

Ingatlanbevételekből él a hajléktalanból lett lottómilliomos pár

A korábbi kávézójuk kudarca után nem vágtak bele új vállalkozásba, most a lakásaik bérbeadásából élnek.

Andraschek László és felesége 2013-ban hajléktalanként nyert 636 millió forintot a skandináv lottón, azóta vállalkozni kezdtek, nyitottak egy kávézót, majd az veszteségesnek bizonyult és be kellett zárniuk több mint egymillió forintos adótartozás miatt.

A Blikk most ismét megkereste a párt, akik elmondták, jól vannak, Andraschek László harmadik éve józan, és bár a kávézó kudarca után bioszoláriumokat akartak nyitni, végül nem vágtak bele az új vállalkozásba.

A lottónyereményből évekkel ezelőtt házakat vettek maguknak és gyerekeiknek, akik azonban elköltöztek Győrből, így most az ingatlanbevételekből és a kávézó kiadásából élnek, amely jelenleg látványcukrászdaként működik. Összesen négy lakást és az üzletet adják ki az Audi gyárának vonzáskörzetében. "Az ingatlan mindig jó befektetés" – summázta az asszony.

Andraschek Lászlóné azt is elmondta, a bakancslistája elég hosszú, házat akart és tyúkokat, ez már megvan, de még sosem ült repülőn. Hozzátette, a pánikbetegsége miatt ez egyelőre nem lehetséges, de férje az idén végre valóra váltja régi álmát és meglátogatja a testvérét Kanadában, ezután pedig együtt utaznak el Horvátországba és Erdélybe.

Azt is elmesélte, hogy a mai napig lottóznak.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?