A húszasok 58, a harmincasok 27 százaléka még a szüleivel él, érthetően az utóbbiak szeretnének már inkább dobbantani. A mamahotelezés leginkább a kisvárosokban dívik, a falvakban és a nagyvárosokban könnyebb a különköltözés.
A huszonévesek nagyobbik fele (58 százalék), a harmincasoknak pedig több mint egynegyede (27 százalék) élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A negyveneseknél ez az arány szintén nem kicsi, 17 százalék.
A férfiak gyakrabban (33 százalék) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23 százalék), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.
A kutatás eredményei alapján a szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont költözni szeretnének előbb-utóbb. A legtöbben (41 százalék) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30 százalék) minél hamarabb saját háztartást szeretne.
A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor: a harmincasok azok, akikben a legerősebb a változás vágya. 46 százalékuk említette, hogy a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, a húszasoknak mindössze 28 százaléka szeretne gyorsan változtatni a helyzetén.
Sajátlakás-béklyó
Az életkor mellett a párkapcsolat és a családtervezés közelsége meghatározó: főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek. A kutatás szerint anyagi okok is akadályozzák a különköltözést, hiába szólal meg a biológiai vészcsengő.
Általános vélekedés, hogy a családalapításhoz stabilitás, saját otthon szükséges. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.
A kutatás azt mutatja, hogy a szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban.
Máltától Horvátországig
A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.