Fekáliától bűzlik a volt pécsi MDF-székház
Omladozik az egykori MDF-székház Pécsen. A bejárati ajtó tárva-nyitva, bent pedig ürülékkupacok, vizeletszag és szemét van. Az épület a Jólét és Szabadság Demokratikus Közösség kezében van. Az MDF utódpártjánál azt ígérik, hogy intézkednek a ház lezárásáról – írja a PécsMa.hu.
Az Apáca utcai épületből minden mozdíthatót elvittek már korábban, de a lezárt ajtókat rendszeresen feltörik, valószínűleg hajléktalanok. Két éve tart ez az állapot, hiába ígérte meg az MDF utódpártja, hogy megfelelően lezárják és eladják az ingatlant.
A ház ablakait kitörték, szétverték a nyílászárókat, a látvány lesújtó. Az épületben annak idején Antall József is megfordult – mondta a lapnak egy régi MDF-es politikus.
A Jólét és Szabadság Demokratikus Közösség elnökhelyettese a laptól tudta meg, hogy az egykori pártszékház a pécsi belváros szégyenfoltjává vált. Horváth István szerint nem először történt ilyen, pedig többször lezárták már a házat. Most újra megtették ezt – közölte.
Az önkormányzati választások után ül össze a párt legfőbb döntéshozó szerve, és döntenek a párt által nem használt ingatlanok sorsáról – tette hozzá.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.