2013. december. 10. 19:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 10. 19:23 Ingatlan

Nyolc ormánsági templom felújítását kezdik meg jövőre

Felújítják a dél-baranyai térség legveszélyeztetettebb templomait a Nemzeti Kulturális Alap 300 millió forintos támogatásából. Legkésőbb 2014 második felében elkezdik a kórósi, a drávaiványi, a zalátai, a vejti, a nagycsányi, a kémesi, a szaporcai és a vajszlói fakazettás templom rekonstrukcióját.

A felújításról szóló megállapodást Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Tiffán Zsolt, az Ős-Dráva program kormánybiztosa írta alá kedden, Vajszlón.

Az NKA alelnöke, L. Simon László korábban azt mondta: a következő két évben két részletben további 600 millió forintot biztosítanak az ormánsági templomrekonstrukcióhoz, amelyben a református egyház és az érintett önkormányzatok is részt vesznek.    

Tiffán Zsolt szerint az Ormánságban harmincöt templom felújítását tervezik, és ehhez kormányzati segítséget remélnek.     

Rabb Péter építőmérnök korábban elmondta, hogy negyven ormánsági templom állapotát mérték fel. Az épületek felénél azt tapasztalták, hogy a beázások, a falak vizesedése és egyebek mellett a kopogóbogarak pusztítása miatt így is a huszonnegyedik órában kezdődne a megmentésük. Öt-hat templom rekonstrukció nélkül akár össze is dőlhet a következő években – tette hozzá.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.