Szerdáig lehet pályázni az új debreceni stadion építésére
Eddig tizennégy cég vette meg az új debreceni stadionnal kapcsolatos pályázati dokumentációt, a beadási határidő szerdán jár le – írja a dehir.hu.
A kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló debreceni labdarúgó stadion megépítésére tizennégy komoly érdeklődő van: ennyi cég fizetett 250 ezer forintot a pályázati dokumentációért, de lesznek köztük olyanok, akik konzorciumot alkotva pályáznak majd – mondta Papp László debreceni alpolgármester.
Ha nem lesz szükség jogorvoslatra a közbeszerzési eljárás során, akkor januárban szerződést lehetne kötni a kivitelezővel. Innen számítják a 15 hónapot, így 2014 áprilisa környékén fejeznék be a stadionépítést – tette hozzá.
A debreceni stadion építése a közösségi értékhatárt elérő beszerzésnek számít, így a közbeszerzési pályázatot az Európai Unió hivatalos lapjában tették közzé, és elérhető az interneten is.
A pályázóknak az utóbbi öt évben legalább három magasépítési kivitelezési munkát kell felmutatniuk, melyek összértéke eléri a 6 milliárd forintot. A cég saját tőkéjének el kell érnie a 3 milliárd forintot, és rendelkeznie kell 1,5 milliárd forint szabad pénzügyi forrással. Lennie kell négy toronydarujának 2 tonna terhelhetőséggel, 42 méter gémkinyúlással, és legalább száz embert kell alkalmaznia – olvasható a cikkben.
Kósa Lajos polgármester október elején azt ígérte: a kivitelezési tenderben szigorú feltételeket szabnak, egyebek mellett azt, hogy 15 hónap alatt el kell készülni a stadionnak. A 20 020 férőhelyes, 4. generációs stadion nettó 12,5 milliárd forintból épülhet meg, és erre megvan a költségvetési fedezet – jelezte.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.