2012. szeptember. 04. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 04. 14:48 Ingatlan

Kolostort és várakat újítanak fel a közmunkások

Hét műemlék újulhat meg közmunkások bevonásával a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kezdeményezésére - közölte Cselovszki Zoltán, a hivatal elnöke.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2011-ben kezdeményezte, hogy jöjjenek létre olyan mintaprojektek, amelyek megmutatják az örökségvédelem munkahelyteremtő potenciálját a közfoglalkoztatás keretében is. Ebbe beletartozhat műemlékek állagmegóvása, környezetrendezése, szakmai irányítás mellett régészeti feltárásoknál közreműködés, faljavítás - mondta el kedden a KÖH elnöke.

Cselovszki Zoltán felidézte, hogy az elmúlt év őszén négy mintaprojektet indítottak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodájának munkatársai irányításával valósultak meg közmunkaprogramok a regéci vár, a szendrői vár, valamint a kurityáni és a martonyi pálos kolostor romjainál.

A Belügyminisztérium a KÖH idei javaslataiból hét új helyszínt fogadott be, a gönci pálos kolostort, a füzéri várat, a tokaji Rákóczi-várat, a szögligeti Szádvárat, a sátoraljaújhelyi Várhegyet, a szendrői Kékfestő-házat és a cikói templomromot. A következő hónapokban ezeknél a műemlékeknél is megindulnak az örökségvédelmi beruházások.

"Tavaly igyekeztünk kisebb, egy idény alatt elvégezhető projekteket találni, ezek tapasztalataiból azonban látszik, nagyobb, akár többéves örökségvédelmi beruházásokba is érdemes közmunkásokat bevonni" - jegyezte meg a KÖH elnöke, hozzátéve: fontos, hogy a közmunka fogalmához ne csupán a segédmunkát igénylő feladatok társuljanak, hanem szakmunkák, sőt magasabb hozzáadott szellemi értéket jelentő tevékenységek is.

Mint emlékeztetett, a műemlékvédelmi közmunkaprogramban egy közmunkás havi foglalkoztatására átlagosan havi 130 ezer forintot szán a közmunkáért felelős Belügyminisztérium, ebben a keretben benne van a béren és a járulékokon kívül a munkához szükséges anyag költsége, valamint a szerszámok, a munkavédelmi eszközök ára is. Ebből elvégezhető a klasszikus segédmunka, vagyis tereprendezés, bozótirtás, törmelék elhordása vagy bizonyos kisebb szakmunkák, például kőműves munkát feltételező faljavítás. Mód nyílik szakmai vezetésre is, de tervezésre, kutatásra nem - mondta el.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?