Ingatlan hvg.hu 2012. június. 08. 11:27

Meleg szomszédokkal kell megküzdenie Mitt Romney-nak

Nem nézik jó szemmel a leendő amerikai elnökjelölt nyaralójának szomszédai, hogy ilyen híres ember költözött a környékre. Romney ugyanis ellenzi az azonos neműek házasságát, márpedig elég sok ilyen él arrafelé.

Romney négy éve, 12 millió dollárért vette tengerparti nyaralóját San Diego közelében; persze akkor még csak egy gazdag ember volt a sok közül és nem elnökjelölt. A háromszobás, spanyol stílusú villa korábban a San Diegó-i polgármesteré volt, és Richard Gere is többször kivette nyaranta.

A The New York Times riportere a napokban elment a kis üdülőfaluba (La Jolla), és a szomszédoktól meg a közvetlen környékben lakóktól érdeklődött a „jövevényről”. Bár voltak olyanok, akik szerint még növekedhet is házuk értéke azzal, ha Romney legyőzi Obamát, a többség fújt rá.

AP / Denis Poroy

Négy-ötszáz méteres sugarú körben hat azonos nemű házaspár él, és vannak egyedül élő homoszexuálisok és leszbikusok is szép számmal. Ez a körülmény azért fontos, mert Romney szeretné átépíteni és részben felújítani nyaralóját, s ehhez ki kell kérnie a környék lakosainak a hozzájárulását. Egyes lakosok szerint a tervek alapján Romney háza akár korlátozhatja majd az óceáni kilátásukat.

A jelenleg La Jollában álló, 1936-ban épült, egyszintes, mediterrán stílusú, 3 hálószobás, 4 fürdőszobás ház értéke 12 millió dollár. A benyújtott kérelem szerint ezt ledózerolnák, és a helyére egy kétszintes, 1022 négyzetméteres villát húznának föl. A hír - amelyet Romney kampánystábja nem kommentált - csökkentheti a republikánus elnökjelöltségre esélyes politikus népszerűségét.

AP / Denis Poroy

A 2008-as elnökválasztás során a végül alulmaradt republikánus jelölt, John McCain felsült az elnökjelöltek vitájában, amikor Obama rákérdezett, hány háza is van. A politikus stábja később közölte, McCainnek négy ingatlanja van, de később kiderült, összesen nyolc ház van az elnökjelölt és családtagjai nevén.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.