Békéscsaba hamarosan hatalmas gasztroparkot kap másfél milliárd forintért. De a románok már régen nem csak ezért szeretik.
Újabb vonzerőt szerezhet a viharsarki város: erős kormányzati támogatással csaknem 1,5 milliárd forintért hamarosan gasztropark épülhet. Az odalátogatók, köztük sok ezer romániai vendég azonban nem feltétlenül kolbásszal tölti meg a csomagtartóját, hanem elmegy például a város legnagyobb kereskedelmi központjába, a Csaba Centerbe is.
Az új idők jele, hogy már nem Daciával jönnek a közeli román települések lakói élelmiszerekért, hanem BMW-kkel érkeznek, és a prémium termékeket keresik, például a lapos tévéket – számolt be a pláza egyik vezetője a hvg.hu-nak. Persze már ők is kevesebben vannak, mint korábban, de azért csak jönnek.
A Csaba Center – ellentétben például Győrrel, Debrecennel vagy Székesfehérvárral – nem kapott másik plázát kihívónak. Mégsem ülhet karba tett kézzel, mert a forgalom itt is erősen visszaesett – ismerte el a vezető. Átszervezték azonban a beszerzést, anyag- és energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be és még több szolgáltatásnak adtak helyet, tudatosan kevésbé erőltetve a ruházati ágazatot.
Az üzletek cseréje egyáltalán nem volt gyors a nyitás óta eltelt 11 évben. Most mindössze három áll üresen. Négy évvel ezelőtt fejezték be a központ bővítését, a legkorszerűbb berendezéseket építették be. Sajátossága még a plázának az átlagnál jóval nagyobb irodaterület: 14 ezer négyzetméter, amiből egyedül a Budapest Bank nyolc ezer négyzetmétert foglal el – mintegy hétszáz dolgozónak helyet biztosítva.
A Csaba Centert 1999-től kezdte építtetni az Elektroház Kft. és az LBL. Kft közreműködésével megalakított Csaba Center Invest Kft. Jelenleg csaknem 130 kereskedelmi egység működik benne bruttó 80 000 m2-en. A cég honlapja szerint a társaság ezen kívül Békéscsaba határában mintegy 50 hektáros területen ipari és logisztikai park fejlesztését is megkezdte.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.