Ingatlan MTI 2012. április. 13. 15:35

Iroda, bolt és lakás is lehet ugyanazon épületen belül

Egy épületben több funkció - például lakás, iroda és kereskedelem - is lehetséges, a helyi önkormányzatok az országosan előírtnál jóval kevesebb parkolót is elfogadhatnak a fejlesztéseknél - egyebek mellett ezeket a szabályokat is tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) szóló kormányrendelet módosítása.

A belügyminisztériumi közlemény kiemeli, hogy még áprilisban elkészül az építésügyi törvény módosítási tervezete, és a törvény az OTÉK-módosítással együtt jövő év első napján lép hatályba. A módosított OTÉK megengedi a helyi önkormányzatnak, hogy egyes területeken vegyes felhasználást engedélyezzen. Például a lakóövezetben iroda is épülhet, sőt egy épületen belül is több funkció alakítható ki. A több funkció miatt jobban kihasználhatók az épületek.

Túry Gergely

A másik újdonság a többszintes területfelhasználás bevezetése. Például az M0 körgyűrű északi szektorának egy része várhatóan alagútban halad majd, de a felszínen mezőgazdasági művelés folyhat. Hasonló a helyzet akkor is, ha egy pályaudvaron beépítik a síneket, és azok felett például üzletek lesznek.

A minisztériumi közlemény végül kiemeli a módosított OTÉK-ból azt, hogy az önkormányzatok a helyi adottságoknak megfelelően kezelhetik a parkolási előírásokat. Az országos normatívának akár csak a felét vehetik figyelembe, ha például így beépíthetők a belvárosi foghíjak.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?