1,5 milliárdért venne földeket Komárom-Esztergom megye
Az MNV Zrt.
Az MNV Zrt. 2943 hektár termőföld értékesítésére írt ki pályázatot összesen 1 milliárd forintnyi minimális vételárral. A megye hét terület megvételére pályázott, a területek nagysága összesen 2130 hektár, a megajánlott vételár közel 1,3 milliárd forint - tájékoztatta Völner Pál az MTI-t.
Hozzátette: a megye a haszonbérletre szánt közel 2000 hektár föld megszerzésére is pályázni fog, erre 200-300 millió forintot szánnak. Az elnök elmondta, az átvevők tájékoztatása szerint az ajánlatokat egy futár Budapestre viszi, ahol közjegyző jelenlétében lesz borítékbontás.
Komárom-Esztergom megye közgyűlése a jobboldali képviselők szavazatával hatalmazta fel az elnököt, hogy 1,5 milliárd forintért a megye vásároljon, vagy béreljen földeket a helyi gazdák védelme érdekében Bábolna környékén. Azért döntöttek így, mert véleményük szerint a privatizáció jelenlegi formája, a nagy táblák kialakítása az itt élő gazdálkodók helyett a nagybirtok kialakulásának kedvez. A voksoláskor Komárom-Esztergom megye szocialista képviselői kikapcsolták szavazókészüléküket.
A tervek szerint a megvásárolt vagy haszonbérelt földek megművelését helybéli gazdálkodókra bíznák, így megmaradnának a mezőgazdasági munkahelyek.
Komárom-Esztergom megye példáját követve kedden Zala megye is úgy döntött, hogy indul egy 903 hektáros terület megszerzésért, amelyet a Hungária-Barnak Kft. használ. Lapinformációk szerint a vállalkozás résztulajdonosa a Zalatárnok-Tófej Mezőgazdasági Kft. amelynek egyik tulajdonosa a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Befektetési Holding Zrt.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.