Kezdetben inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek, ott helyenként zápor, északnyugaton kis eséllyel zivatar is kialakulhat, de éjszaka már a középső területeken is több lehet a felhő.
Hétfőn a változó felhőzet mellett még több órára kisüt a nap, erőteljesebb felhőzetnövekedésre késő délután, este nyugat, délnyugat felől számíthatunk. Eleinte néhol - főként nyugaton -, kora estétől egyre több helyen zápor, zivatar is várható.
A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, hétfőn többfelé megerősödik, majd estétől a szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik. Szélerősödés zivatar környezetében is lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 27 és 32 fok között valószínű.