Időjárás MTI 2017. július. 06. 18:59

Keleten nemsokára lecsaphat a vihar

Másodfokú riasztást adtak ki több járásra az ország keleti felében.

A heves zivatar veszélye miatt több járásra kiadták a másodfokú riasztást csütörtökön kora este, ez Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyét érinti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: csütörtökön elsősorban északkeleten, valamint a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok viharos szél és esetleg kisebb méretű jég kíséretében. Az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar is előfordulhat.

Pénteken a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok, legkisebb eséllyel az ország délnyugati harmadán. Heves zivatar is valószínű, károkozó szélrohamok és nagyméretű jég kíséretében. Az Északi-középhegység térségében a zivatarokhoz helyenként nagy mennyiségű eső is társulhat.

A heves zivatarok veszélye miatt péntekre három dél-dunántúli megye kivételével – Zala, Somogy és Baranya – az egész országra figyelmeztetést adtak ki, ez másodfokú Budapestre, valamint Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.