Hűvös napokkal búcsúzik az augusztus
A következő napokban is felfér majd a pulóver reggelenként és esténként, szerdán ráadásul esernyőre is szükség lesz. Folytatódik a nyárhoz képest hűvösebb idő, de hétvégén pár fokot már melegszik a levegő.
Szerdán eleinte még felhős idő várható, majd délutántól északnyugat felől csökken a felhőzet, északkeleten és keleten azonban estig felhős marad az ég. Eleinte többfelé hullhat még eső, délután elszórtan lehet még zivatar délnyugaton és északkeleten, később megszűnik a csapadék. A szél többfelé erőre kaphat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között alakul.
Csütörtökön gomolyfelhős idő várható sok napsütéssel, eső nélkül, időnként megerősödő széllel. A hajnali 7, 12 fok után 20, 24 fokig melegszik fel a levegő.
Pénteken ugyancsak gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. A szél mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet mindössze 21 és 25 fok között valószínű.
Hétvégén már valamivel melegebb idő várható. Időnként megélénkülhet a szél, eső legfeljebb vasárnap délután hullhat északon és nyugaton – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.