Időjárás hvg.hu 2014. augusztus. 26. 05:01

Meglepően kevés eső lesz a héten

Kedden változóan felhős-napos idő ígérkezik, itt-ott eshet is egy keveset. 20-28 fokig melegszik az idő. A héten kevés lesz a csapadék, a következő hét azonban bőségesen kárpótol majd ezért.

Kedden eleinte erősen felhős lesz az ég, csak délen valószínű kevesebb felhő. Majd napközben szakadozik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap - írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Eleinte főként északon, késő estétől már délnyugaton is kialakulhat elszórtan eső, záporeső. Többfelé megélénkül a délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb.

MTI / Czeglédi Zsolt

Meglepően kevés eső

A távolabbi kilátásokban meglepően kevés eső szerepel. A szerda lehet leginkább esős, csütörtöktől vasárnapig száraz, változóan felhős idő várható, 24-28 fokos nappali csúcshőmérsékletekkel, illetve 7-15 fokos minimumokkal.

A Köpönyeg előrejelzése szerint szerdán 3, szombaton 2, vasárnap 1 milliméter eső várható Budapest térségében. A Met.hu-n a hétvégére nem jósolnak esőt.

A viszonylag kevés csapadékért bőségesen kárpótol majd az iskolakezdés hete, amikor - a dolgok jelenlegi állása szerint - egyik szürke nap jön a másik után, esővel öntözve az amúgy is szomorú iskolásokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.