Időjárás hvg.hu 2014. július. 07. 18:41

Különleges futószalag hoz viharokat Magyarország fölé – térképek

Kedden egy úgynevezett meleg nedves szállítószalag alakítja időjárásunkat, a Kárpát-medence fölé labilis, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik majd – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A felettünk lévő úgynevezett magassági gerincnek köszönhetően hétfő délután csak korlátozott kiterjedésű és kevésbé intenzív záporok, zivatarok tudtak kialakulni – írta az OMSZ.

Keddre virradó éjszaka azonban a mediterrán térség felől, délnyugati irányból már olyan típusú légtömeg érkezik fölénk, ami rendszerbe szerveződő zivatarok kialakulásához is igen kedvező feltételeket teremt.

Az OMSZ alábbi két térképén az látható, hogy a keddi időjárásunkat meghatározó labilis légtömeg hétfő délben még a Földközi-tenger nyugati medencéje fölött járt, de keddre a futószalag északi része már eléri az országot.

met.hu
met.hu

A záporokból, zivatarokból rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat. A hétfői számítások szerint kedd délután a Dunántúli-középhegységben, valamint az Északi-középhegység nyugati részén van legnagyobb kockázata az esetlegesen helyi árvizekkel is fenyegető nagy mennyiségű csapadéknak.

met.hu

A zivatarokhoz jó eséllyel társul kedden viharos szél, illetve jégeső is. A hétfői számítások alapján a zivataros kifutószelek legjobb eséllyel a déli országrészben érhetik el a károkat is okozni képes kategóriát.

met.hu

Kedden a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 34 fok között alakul, de nyugaton kissé hűvösebb is lehet.

Szerdán a csapadékzóna este északkelet, észak felé helyeződik, és egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. A szél északnyugatira, nyugatira, a Tiszántúlon délnyugatira fordul. Erős széllökésekre elsősorban északnyugaton és a főváros térségében számíthatunk. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szerdán 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 24 és 30, nyugaton 18 és 24 fok között alakul.

Hirdetés
Címkék