Tavasz, ősz, megint tavasz – ilyen lesz az idő a héten
A hét közepéig fokozatosan melegedik az idő, majd csütörtök-pénteken ismét kellemetlenebb, esősebb napoknak nézünk elébe. Szombaton visszatér a tavasz.
A vasárnap érkezett hidegfront hétfőre a keleti megyéket is elérte, jelentős lehűlést és csapadékot hozva magával. A front mögött a következő napokban változatos marad időjárásunk, hajnalonként főként az alacsonyabban fekvő, derültebb, szélcsendes tájakon fordulhat elő gyenge fagy, a nappali órákban azonban ismét melegszik a levegő – írta hétfőn az Időkép.
Kedden már csak északkeleten és a nyugati határszélen alakulhat ki elszórtan záporeső, miközben az ország nagy részén a napos időszakok kerülnek túlsúlyba, és csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet. A kezdetben még többfelé élénk légmozgás délutántól fokozatosan mérséklődik. Hajnalban főként délnyugaton és az Északi-középhegység derültebb nyugati részén fordulhalhat elő gyenge fagy, és délután sem lesz melegebb 10-13 foknál.
A hét harmadik napján változóan felhős-napos időben lesz részünk, ezen belül a délnyugati határ mentén lesz több felhő, de itt is csupán helyenként alakulhat ki gyenge eső. Hajnalra derültebb, szélcsendesebb tájakon ismét kevéssel fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, délutánra azonban a megélénkülő keleti, északkeleti szélben a legtöbb helyen már 15 fok köré melegszik a levegő.
Csütörtök-pénteken ismét esni fog
Csütörtökön és pénteken aztán nedvesebb levegő alakíthatja időjárásunkat, így ezeken a napokon gyakrabban megnövekedhet a felhőzet, és csütörtökön főként délen, délnyugaton, pénteken pedig akár több helyen is kialakulhat eső, zápor, sőt ekkor főként az ország déli felén mennydörgéssel, villámlással kísért zivatarokra is esély mutatkozik. A keleties szél főként még csütörtökön élénk, erős lesz, de mindenhol megszűnnek a hajnali fagyok, délutánonként pedig egyre több helyen 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Hétvégén már szárazabb, naposabb, igazi tavaszi időben lehet részünk.