Tartós köd miatt adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) öt déli megyére és Nógrádra. Szerdán egyébként a keddihez hasonlóan alakul az idő, de kevesebbet fog sütni a nap.
Szerdán napos és borult, párás területek egyaránt lesznek, néhol - nagyobb eséllyel délen, délkeleten - tartósabban megmarad a köd - írta előrejelzésében a Met.hu.
Csapadék továbbra sem várható. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, majd estétől az Észak-Dunántúlon a szél északnyugatira fordul, néhol megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.
A tartós köd miatt szerdára hat megyére adott ki elsőfokú, azaz citromsárga riasztást az OMSZ-t: rossz látási viszonyokra kell számítani Baranyában, Bács-Kiskunban, Csongrádban, Békésben, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Nógrádban.
Egybehangzó jóslatok szerint a Mikulás idén hóval kedveskedik a jó gyerekeknek: december 6-án még kevés, 7-én már valamivel több hó is hullhat. A hótakaró azonban vékony lesz és nem is marad meg sokáig, mert vasárnaptól ismét verőfényes napok jönnek, lényegében a mostanihoz hasonlóan alakul az idő.