Kicsit esik, kicsit fúj
Hűvös idő lesz csütörtökön, de még hajnalban sem csökken fagypont alá a hőmérséklet - áll az Időkép előrejelzésében.
Csütörtökön kezdetben főként az ország északi-északkeleti felén számíthatunk napsütésre, máshol többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Kisebb eső eleinte délen, délkeleten, késő délutántól, estétől pedig a nyugati országrészben alakulhat ki. Az ország keleti felén élénk lökések kísérhetik az északkeleti szelet. Hűvös időben lesz részünk. Hajnalban 2-7°C várható, de a derültebb északnyugati és északkeleti tájakon gyenge fagy is kialakulhat, a maximumok pedig 6 és 12°C között alakulnak.
Péntekre virradóra jórészt sok lesz felettünk a felhő, az ország keleti felén lehet szakadozottabb a felhőzet. Esőre elsősorban a Dunántúl nyugati felén élők számíthatnak. Délen, délnyugaton megélénkülhet a keleti, délkeleti szél, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig többnyire 3 és 8°C között, északkeleten helyenként 3 fok alatt valószínű.