Eddigi legsikeresebb őszi aukciós rendezvényén elsősorban a nők vitték a prímet a Dorotheumban október 23. és 25. között, amikor a régi mesterektől a XIX. századi piktúrán és vegyes műtárgyakon át az ékszerekig kerültek a legkülönbözőbb tételek kalapács alá. Újdonság volt a műkereskedelemben az egyik első híres festőnő – Artemisia Gentileschi – Lukréciát ábrázoló vászna, amely eddig magángyűjteményekben rejtőzött, és a barokk művészasszony 2016-os római tárlatáig nem is került nyilvánosság elé.
Felfedezője, Nicola Spinosa műtörténész a datálását előbb az 1620-as római periódusra tette, majd az 1640-es érett nápolyi évekre módosította. A megerőszakolt erényes római patríciusnő öngyilkossága az ókortól kezdve a barokk kortársakig sokakat megihletett, Artemisia Gentileschi viszont a képben saját ifjúkori mesterének ellene elkövetett bűntettét dolgozta fel. A festmény erejét fokozta átlós szerkezete, a derékból kifordult test, a Caravaggio-féle fény–árnyék drámai kontrasztja, a fehér, az aranysárga és a mélykék drapériarészletek párbeszéde. A szenzációs tétel árát 500–700 ezer eurós becsértékéről 1 millió 885 ezerig verték fel, és végül ausztráliai tulajdonba került.
Hasonlóan sikeres lett kora legnépszerűbb portréfestőjének, Anthonis van Dycknek (1615–1621) első antwerpeni idejéből frissen azonosított, Előkelő hölgy papagájjal című, fatáblára vitt alakja is. A felemás színű szemmel, malomkerék gallérral, csipkemandzsettával, aranybrokát fűzővel és legyezővel ábrázolt nő az Arenberg hercegi családhoz tartozhatott. A róla készült kép az utódok kollekciójában lappangott, itt bukkant rá Susan Barnes kutató, s most a Dorotheumnál 300–500 ezer eurós becsült értéksávjából 1 millió 425 ezres leütésig jutott.
A XIX. századi festészeti anyagban is a női tematika triumfált. Az orosz realista táj-, portré- és zsánerfestő Abram Jefimovics Arhipov Parasztmenyecske virágos ruhában (1920 k.) című, harsány kolorittal felvitt képét a német beadók a hetvenes években az orosz kormánytól kapták ajándékba. A mai újgazdag orosz vevők azonban 442 200 euróért „visszavették” az egyébként 150–250 ezer euróra tartott festményt. John William Godward, a viktoriánus kor népszerű brit mestere egész életművét a mediterrán tájaknak és az antik római témáknak szentelte. Édes álmok (1904) című vásznának bíbor ruhás úrnője egy márványpadon könyököl, virágba borult leanderbokor alatt. Az itáliai kollekcióból való idillért jóval 160–180 ezer eurós becsértéke fölött 259 200 eurót fizettek új tulajdonosai. A Belle Époque befutott olasz festője, Vittorio Matteo Corcos a francia fővárosban aratott sikereket – főleg az amerikai turisták körében. A Dis-moi tout! (Mondj el mindent!) című 1883-as olajfestményén egy hajón távozó szerelme után sóvárgó dámát faggat barátnője. A 200–300 ezer közöttre becsült alkotás 222 600 euróért kelt el.
A magyar vonatkozású tételeknél is a szebbik nem dominált. Borsos József két elegáns, 1856-os vászna, a Kislány virágokkal és a Kíváncsiság bőven becsértékük felett kelt el. (A festményekről alább olvasható cikkünkben további részleteket olvashatnak – A szerk.) Id. Markó Károly hegyvidéki-erdős itáliai tájképe (Hazatérő család, 1847) 12–16 ezer eurós sávjának felső határán, 16 250 eurón végzett. Legidősebb fia, ifj. Markó Károly 1873-as, hasonló hangulatú panorámája vízhordó lánnyal, távoli villával 25–35 ezer eurós becsértékét túllépve 37 500 eurónál ment tovább.
Az ékszerrészleg legmagasabb leütését Sisi legkisebb gyermeke, Mária Valéria főhercegnő lányának, Hedvignek 1918. április 24-én adott nászajándéka hozta. A háborús évekre jellemzően puritán és praktikus „A. E. Köchert cs. és kir. udvari aranyműves” által készített fejdísz hét, csónak és szalagcsokor formájú brossra bontható; itt eredeti dísztokjaiban, a szükséges kapcsokkal s a grófi ara névjegyével és eredeti kísérő soraival került kikiáltásra. Az arany- és ezüstfoglalatú diadémot 40 karát kisebb-nagyobb gyémánt ékesíti, súlya 132,4 gramm, becsértéke 50–120 ezer euró között volt – végül 186 ezer eurón ütötték le.
Wagner István
(Megjelent a Műértő 2018. december – 2019. januári lapszámában)