Az április végi licitálások nyomán részletesen írtunk két szenzációról. Az egyik a ház specialitása, azaz a régi mesterek kategóriájában született: a firenzei kora reneszánsz festője, Apollonio di Giovanni A pharszaloszi csata című, XV. század közepén készült panorámaképe becsértéke fölött, 674 ezer euróért cserélt gazdát. A másik a XIX. századi festészet jeles bajor képviselői, Karl Theodor von Piloty és Franz Adam 1853-as közös munkája, az Erzsébet osztrák császárné menyasszonyként lovon Possenhofenben című festmény volt. A kép Ferenc József haláláig az uralkodó hálószobája falán függött, majd Habsburg magántulajdonból tűnt el a nyilvánosság elől. Mostani felbukkanása érthető érdeklődést keltett, amit a 300–350 ezer eurós becsértékét messze túlszárnyaló 1,54 milliós leütési ára illusztrált.
Egon Schiele: Fekvő nő, 1917
©Dorotheum
A május végi rendezvénysorozatról viszont nem számoltunk be. Pedig ekkor a kortársak közt a Velencében élt Emilio Vedova, Tensione, N 4 V (1959) című, európai magángyűjteményből érkezett kétméteres absztrakt munkája – világrekordként – becsértéke ötszörösét hozta: a kalapács 792 500 eurónál koppant. Ezen a licitáláson egyébként a Dorotheum tovább erősítette nemzetközi pozícióit az informel terén éppúgy, mint a CoBrA csoport tagjainak népszerűsítésében. Az október második felében lezajlott őszi ciklusról beszámoltunk, ami nemcsak az elmaradt csúcsárak szempontjából volt érdekes, hanem a váratlan minőségi felfedezések miatt, amelyek a régi mesterektől és XIX. századi kollegáiktól a bútorokon és a szobrokon át a vegyes régiségekig, valamint az iparművészetig terjedő széles skálán mozogtak.
Martin Kippenberger: Cím nélkül, 1996
©Dorotheum
Ausztria-szerte minden idők eddigi legmagasabb aukciós leütését november végén a szezonzáró árverési sorozat hozta, amely a modernektől a kortársakig ívelt. Nem véletlenül került a katalógus borítójára az avantgárd kategóriában – a licitáláson pedig a lista legelejére – Egon Schiele Fekvő nő (1917) című, gouache-festékkel és fekete ceruzával papírra készített dekoratív tanulmánya. A művész ekkoriban többnyire lenge alsóneműben ábrázolta feleségét, a szőke Editet vagy annak nővérét, a sötét hajú Adele Harmsot. Stilizáltan ábrázolta nagyjából hasonló arcvonásaikat, és frizurájukat egyformán vörösre festette; számára nem is a portré, inkább a póz volt a lényeges. Az 1930-as évektől salzburgi magángyűjteményben őrzött rajzot 700 ezer és 1,2 millió közé becsülték, végül országos rekordot hozva, ennek háromszorosáért, 2,34 millió euróért adták el. Messze mögötte – 442 200 eurón – végzett a második helyezett, Emil Filla Gondolkodó lány (1933) című, erősen Picassóra emlékeztető munkája. Hasonló leütéseket hozott a kortársaknál a CoBrA-tag svéd Asger Jorn Brokigt brak – Patchy quarrel (1964) című organikus absztrakt vászna (466 600 euró); a német Martin Kippenberger cím nélküli, 1996-as, egy lámpavasnak támaszkodó és egy őslényembrió-szerű figurát ábrázoló olajképe (430 742 euró); illetve az olasz Paolo Scheggi Zone riflesse (1964) című kobaltkék, háromrétegű vászonreliefje (405 600 euró).Wagner István
Megjelent a Műértő 2018 februári lapszámában