Lapzártánkig nem mondott le Baán László. Igaz, a Szépművészeti főigazgatóját, a hazai múzeumpolitika sikeremberét, a Liget-projekt kormánybiztosát eddig nem is szólították fel erre sem felettesei, sem a múzeumlátogatók. A Power 50 szavazói azonban 2015-re talán nem adtak volna neki ennyire előkelő helyet a befolyásosak listáján, ha a szavazás idején tudtak volna mindarról, amitől most hangos a sajtó.
A hólabda, amely lavinává is dagadhat még, azzal indult el, hogy bíróság kötelezte a Szépművészetit, adja ki tíz festmény 2013-as kikölcsönzésének adatait az ügyet megíró Átlátszó.hu-nak. Ekkor vált egyértelművé, hogy a képenként mindössze havi 15 ezer forintért a BrandLab Kft.-nek kölcsönzött művek egy Habony Árpádhoz köthető bérleménybe, a budapesti Szerb utca 9-be kerültek. A ház az V. kerületi ingatlanpanamák állatorvosi lova, 110 milliót költött rá az önkormányzat, mások mellett Szentgyörgyvölgyi Péter jelenlegi polgármester vehetett itt olcsón lakást – igaz, erről később lemondott, épp a balhé hatására. De a probléma itt inkább Habony és Baán viszonya, illetve a közintézmény és a magánérdek összekutyulása. Mint kiderült, a – Lázár János szerint – klasszikus művészet iránt érdeklődő Habony ingyen vehette igénybe a Szépművészeti tereit kilenc évvel ezelőtti lagziján, esküvői tanújától, Baán Lászlótól. Egész pontosan attól a cégtől, amelybe a múzeum kiszervezte a termek bérbeadását, és amelyben amúgy Habony korábbi üzlettársa, Rostás Zoltán – a Városliget Zrt. stratégiai igazgatója – is érdekelt. Kommunikációs öngól volt, hogy Baán ezt úgy magyarázta, hogy ilyen esetben a „meghívotti kör a fontos, mert olyan támogatást jelentenek, ami hosszú távon az intézmény érdekeit szolgálja”. A közvélemény viszont úgy tudja – például Orbán Viktortól –, hogy Habony Árpád nem tanácsadó, nincs köze a kormányzati döntésekhez, lám, még a fizetési listán se szerepel, szóval nem fontos ember. Hát még 2007-ben! Úgyhogy kisebb akció is indult a Facebookon, amelyben csupa nem fontos ember intéz levelet a Szépművészetihez, megjelölve, mely festményeket kérné kölcsön a közgyűjteményből, és melyik teremben szeretne bulizni. Baán, rá nem jellemző módon, formai hibát is vétett az ügy során: nem kért miniszteri jóváhagyást a képek kölcsönzéséhez, amit amúgy a 2013-ban módosított törvény szerint meg kellett volna tennie. Balog Zoltán miniszter 2014 végén megdorgálta, noha kétségünk sem lehet afelől, hogy aláírja a papírt, ha elékerül.
A lebukást követő lemondás ritka mifelénk, de a szomszédunkban volt ilyesmire példa. 2011-ben Peter Noever, a bécsi MAK a szakmában is tekintélyes igazgatója kényszerült lemondani nepotizmusa miatt: egyebek mellett partit rendezett a múzeumban az édesanyja születésnapján. Ez nem ingyenbuli volt, mégis bukás lett a vége. 2012-ben – szintén Bécsben – Gerald Matt, a KunsthalleWien igencsak elismert és sikeres vezetője nemcsak lemondásra, de kis híján bíróság elé is kényszerült: magáncélokra vette igénybe a múzeumi kapacitásokat, és előnyöket próbált kijárni egyes jómódú szponzoroknak.
Nálunk nemcsak képek, hanem intézmények is akadálytalanul röpködnek ide-oda. A megszüntetendők listáján ott a Design Terminál (DT), a Balassi Intézet és az NKA Igazgatósága is. Legfeljebb az első lehet igazán meglepő itt, hiszen az Navracsics Tibor védőszárnyai alatt jött létre. Egyelőre homályban a DT sorsa, de több verzió is kering. Az első szerint Navracsics kegyvesztett lett, részben neki szól a megszüntetés. A második szerint a Rogán Antal alá beépíteni szándékozott turizmusipar része lenne majd a DT, de legalábbis az innovatív hazai design ügye. A harmadik szerint az Iparművészeti Múzeum felújításával, fejlesztésével függ össze a kérdés. Ott ugyanis az eredeti tervek szerint kortárs designnal foglalkozó részleg is helyet kapna, s ha ez még így van, akkor ez lehet a DT funkcióit átvevő intézmény. Így az ingatlan is felszabadul – a vendéglátás felől volna rá jelentkező –, és Navracsics is leckét kap. Az ügyben pedig megint Baán alakja sejlik fel, hiszen Takács Imre igazgató távozása után és Cselovszki Zoltán érkezése előtt ő felügyelte az Iparművészetit, s az addig jegelt fejlesztési folyamat hirtelen megélénkült.
A Balassi Intézet felelős a külföldi magyar kulturális intézetek szakmai munkájáért, de pénzüket a külügy adja, s ez a struktúra szintén a Fidesz-kormány találmánya. Élén mindig lojális emberek ültek, mégsem meglepő a megszüntetése, hiszen a kulturális intézeteket egyre inkább a diplomácia alá, azaz a Külgazdasági- és Külügyminisztérium alá tolják. Legfeljebb az lehet kérdés, mi marad így a kultúrából ezeken a helyeken?
Ami pedig az NKA-t illeti, itt a kormány csak befejezi az annektálást: a szakmai autonómia itt egy ideje már alig létező fogalom. Az NKA igazgatója 2010 után már a miniszter volt, 2015 vége óta pedig az MMA és az EMMI totálisan kontrollálja minden döntési szintjét. Ezzel együtt mulasztásos törvénysértésbe került az NKA, mert január 1-vel nem tudtak felállni a kuratóriumai. Alapos az összevisszaság, a pályázatokat késve és az eredetileg jelzettekhez képest nagyon másképp írták ki, a folyóirat-támogatási pályázat kiíróiról és döntnökeiről például nem is tudni, hiszen ilyen kollégium az NKA felsorolásában nem szerepel. Volt olyan hír is, hogy a szaklapok visszakerülnek az egyes szakkollégiumokhoz.
Az annektálás ellen már tavaly is tiltakozó szervezetek egy része eközben bejelentette, nem hajlandó közreműködni a jelölési folyamatban – többek között a fiatal művészeket tömörítő FKSE és a műkritikusok szervezete, az AICA sem. Ami ellen tiltakoztak, maradéktalanul bekövetkezett: az MMA és az EMMI annyira túlbiztosították az eleve is kétharmadukat, hogy például a képzőművészeti kollégium két MMA-s tagja (Baksai József és Lipcsey György) mellé a miniszter is MMA-st jelölt, Aknay János személyében. Persze meglehet, mások már nem hajlandók részt venni a véres bohózatban, az NKA teljes lemészárlásában. Jegyezzük meg azért: az MMA úgy beszél az átalakításról, mint a szakmaiság győzelméről, hiszen lám, a minisztérium lemondott dominanciájáról, a szakmai szervezetek javára. És ez utóbbiak sorába az MMA természetesen önmagát is beleérti.
Kurzust építünk, igen! – jelentette ki egy interjúban az év elején L. Simon László, és ő csak tudja. Talán ennek jegyében is történt, hogy „visszahívta” az EMMI a Derkovits-ösztöndíj kuratóriumának három tagját, Szepes Lászlónét, Sugár Jánost és Készman Józsefet, noha mandátumuk még érvényes volt. Ezzel együtt pedig meghívta a kereskedelmi galériákat tömörítő Kortárs Galériák Egyesületét, jelöljenek tagokat az eredetileg amúgy a fiatalok alkotástámogatására létrejött „Derkó” kuratóriumába, hogy a művészek menedzselése biztosított legyen. A zsűri magyarázatot követelt, ahonnan tiltakozásul lemondást jelentett be az amúgy MMA-tag Szurcsik József. Máig nem tudni, miért, de az EMMI hirtelen visszakozott. Visszahelyezték a kuratóriumi tagokat, és megváltak attól a munkatársuktól, aki a meglehetősen arrogáns lépéseket megtette. Hivatalosan „technikai hibára” hivatkoztak, vagyis hogy a rendszerük a lejárt mandátumok között jelezte a három zsűritagét.
Nem visszakoztak és nem is tárgyaltak viszont a budai Vár „megújításáért” felelős Hauszmann Terv emberei. Tavaly áprilisban tekintélyes értelmiségiek nyílt levélben sürgettek párbeszédet a Várat érintő építészeti, kulturális és politikai kérdésekről. Most februárban pedig újabb nyílt levélben közölték, felhagynak a párbeszédkísérlettel, minthogy senki sem állt velük szóba. Sem a Hauszmann Terv kiötlői, végrehajtói, sem pedig a projekt úgynevezett Társadalmi Testülete.
Áttekintésünk végére hagytuk a vízállásjelentést: idén is emelkedik az MMA költségvetése, a tavalyi 5,26 milliárdról 6,63-ra. És persze tagjainak havi járadéka is nő 30 ezerrel, a rendes tagoké 260, a levelező tagoké 190 ezer forint lesz. Hogy eközben mennyivel lett szakmailag relevánsabb, számonkérhetőbb és transzparensebb az MMA? Ide bízvást beírhatunk egy kövér nullát. De ha egyszer kurzusépítés zajlik, az ilyesminek nincs is jelentősége.
Nagy Gergely
(Megjelent: Műértő, 2016. március 4.)
