Amikor azon gondolkodunk, hogyan tervezzük meg az életünket, a boldogsággal szemben nem sok minden élvez elsőbbséget. Ha azonban nem vagyunk óvatosak, a boldogságra törekvés a boldogtalanságunk receptjévé válhat - figyelmeztet Adam Grant pszichológus. Könyvrészlet.
A pszichológusok szerint minél többre értékeljük a boldogságot, gyakran annál kevésbé vagyunk elégedettek az életünkkel. Kutatások igazolják azt is, hogy a depresszió egyik kockázati tényezője lehet, ha valaki nagy jelentőséget tulajdonít a boldogságnak.
Hogy miért?
Az egyik lehetőség az, hogy miközben a boldogságot kergetjük ahelyett, hogy az életünket élnénk, a minőségét méricskéljük. Nem az öröm perceit élvezzük, hanem azon rágódunk, hogy miért nem boldogabb az életünk.
Annak is szerepe lehet a dologban, ha az idő nagy részében a boldogság csúcsait ostromoljuk, pedig a boldogság inkább függ a pozitív érzelmek gyakoriságától, mint az intenzitásuktól. A harmadik lehetséges tényező az, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk az élvezetnek az élet céljával szemben.
Ez összhangban áll azokkal a kutatási eredményekkel, amelyek szerint a tartalmas élet egészségesebb a boldog életnél. Akik célokat keresnek a munkájukban, a szenvedélyeik kiélésében is sikeresebbek – emellett kevésbé valószínű, hogy otthagyják az állásukat –, mint azok, akik csak az örömöt hajszolják.
A negyedik magyarázat az, hogy a nyugati felfogás, amely a boldogságot individuális állapotnak tekinti, magányra ítél bennünket. A kollektivistább keleti kultúrákban épp ellenkező mintázat figyelhető meg: a boldogságra törekvés magasabb jóllétet vetít előre, mert az emberek a társadalmi szerepvállalást előnyben részesítik az önálló tevékenységekkel szemben.
Nyaralás közben sem leszünk más emberek
Egy Saturday Night Live Show-beli jelenetben Adam Sandler idegenvezetőt alakít, aki az utazási irodája olaszországi útjait népszerűsítő reklámban azokhoz az ügyfelekhez szól, akik hajlamosak elégedetlenkedni a szolgáltatásokkal. Most megragadja az alkalmat, mondja a filmben, hogy emlékeztesse az utasokat, mire jó és mire nem jó egy utazás:
Az utazás sok mindenre alkalmas lehet: segíthet kikapcsolódni, nem is beszélve arról, hogy másfajta mókusokat láthatunk, mint otthon – de a mélyebb problémákat, például hogy miként viselkedünk csoportos helyzetben, nem képes megoldani. Túrázni elvihetjük a kedves utast, de azt nem tudjuk elérni, hogy meg is szeresse a túrázást. Utazás közben sem tudunk kibújni a bőrünkből, ezt ne felejtsük el! Ha valaki hajlamos a szomorúságra, Olaszországban is csak ugyanaz a szomorú arc marad, aki korábban volt, csak máshol fog szomorkodni.
A boldogságot gyakran a környezetváltozásban véljük megtalálni. Azt képzeljük, hogy egy melegebb vidéken minden jobb lesz, de az ilyen döntések öröme többnyire hamar elillan. A boldogságunk gyakran jobban függ attól, hogy mit csinálunk, mint attól, hogy hol vagyunk. A cselekedeteink – és nem a környezetünk – adnak értelmet az életünknek.
Szabadság és tartalmas élet keresése
Csak hogy egyértelmű legyek, senkit sem biztatnék arra, hogy maradjon olyan helyzetben, kapcsolatban vagy helyen, amit gyűlöl, csak ha végképp nincs más lehetősége. Mégis, ha a karrierünkről van szó, talán jobban járunk, ha nem azt az állást keressük, ahol a legboldogabbak lehetünk, hanem olyan munkát, ahol várhatóan a legtöbbet tanulhatunk és tehetünk le az asztalra.
A pszichológusok úgy vélik, hogy a szenvedélyesen szeretett területet gyakran nem felfedezni, hanem alakítani kell. Egy vizsgálatban a vállalkozók hétről hétre annál jobban lelkesedtek a startupjuk iránt, minél több erőfeszítést fektettek bele. Minél jobban belelendültek, minél több szaktudást sajátítottak el, a lelkesedésük csak egyre nőtt.
Az érdeklődés gyakran nem előbb alakul ki, hanem az erőfeszítés és a készségek fejlődése következtében támad fel. Ha a tanulásba és problémáink megoldásába energiát fektetünk, feltámaszthatjuk magunkban a lelkesedést – és kifejleszthetjük a munkavégzéshez szükséges készségeket. Nem mellesleg azért, hogy olyan életet élhessünk, amilyet érdemes.
Amikor tanítványaim arról beszélnek, hogyan alakult az önértékelésük pályájuk során, gyakran ilyen fejlődési ívről számolnak be:
1. fázis: Nem vagyok fontos.
2. fázis: Fontos vagyok.
3. fázis: Szeretnék hozzájárulni valami fontos dologhoz.
Észrevettem, hogy minél előbb jutnak el a 3. szakaszba, annál nagyobb hatást gyakorolnak a környezetükre, és annál boldogabbak. Ez elgondolkodtatott arról, hogy a boldogság nem annyira cél, mint inkább az alapos jártasság megszerzésének és az értelmes életnek a mellékterméke. John Stuart Mill filozófus szerint
„Csak azok boldogok, akiknek a boldogságon kívül más céljuk is van: mások öröme, az emberiség sorsának jobbítása, vagy akár valamilyen művészi tevékenység vagy cselekvés, amelyet nem eszköznek, hanem önmagában is ideális célnak tekintenek. Valamilyen más célt követve, az odavezető úton találjuk meg a boldogságunkat.”
A munkában és a magánéletben a legjobb, amit tehetünk, ha megtervezzük, mit szeretnénk tanulni, mit szeretnénk letenni az asztalra az elkövetkező egy-két évben – és nyitottak maradunk mindenre, amit a jövő tartogat számunkra. E. L. Doctorow hasonlatával, életünk megtervezése „olyan, mint az éjszakai autózás a ködben. Csak addig látunk, ameddig a fényszórónk fénye elér, ezzel a módszerrel azonban az egész úton végigmehetünk.”
A fenti cikk Adam Grant Gondold újra! című könyvének szerkesztett részlete. A neves szervezetpszichológus könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.