Nem igazán tudunk valakivel mély, kölcsönös bizalmat építeni úgy, hogy ne mutatnánk meg előbb a sebezhető oldalunkat.
Sokan abban a hitben élnek, hogy mindig erősnek kell mutatkozniuk. Azt gondolják, hogy ha bármikor is engednek ebből, felfedik a gyenge pontjaikat, és akkor veszítenek. Pedig pusztán attól, hogy erősnek látszunk, nem fogunk minden helyzetben nyerni. Sőt, sokszor akkor nyerünk közép- és hosszú távon, ha az adott helyzetben merünk sebezhetők lenni.
Lesz, amikor úgy érezzük, hogy egy-egy területen még a minimumszintet sem ütjük meg. Ekkor kell büszkén felvállalni a gyengeségünk, és azt is, hogy ez milyen csorbát is ejtett az önbizalmunkon. A negatív helyzetekkel való azonosulás, vagyis amikor elfogadjuk, hogy olykor átjár minket a fájdalom, nagyobb erőt generál, mint gondolnánk.
Sok szakértő vallja, hogy az elégedetlenség a változás motorja – és csakis a változás tud fejlődést hozni. A kudarc meg a tanulás és fejlődés legjobb mozgatórugója. Azért pedig senki se szégyellje magát, mert tanul és fejlődik.
Rengeteg ember dolgozik keményen azon, hogy elfedje a gyengeségeit, és közben persze igyekszik minél jobb színben feltüntetni önmagát. Ezzel az a baj, hogy könnyen olyan hibába futhatunk bele, hogy az életünket hazugságokkal teletűzdelve és mások elvárása szerint próbáljuk leélni, miközben elnyomjuk saját vágyainkat. Erre pedig sok felesleges energia megy el – hiábavalóan.
Vállaljuk, ha valami még nem megy!
Az esendőség, sebezhetőség nem szégyen. Ha bizonytalanok vagyunk, nyugodtan mondjuk ki, hogy „erről fogalmam sincs, nem tudom”; vagy hogy, „na, ebben én egyáltalán nem vagyok jó, nem az erősségem”; „félek” – vagy bármi hasonlót. Ennek köszönhetően jön a felszabadító érzés, amitől erőnk lesz újra megpróbálni.
A vállalkozói lét, a „startupkodás” a nagy sikerek és még nagyobb bukások hullámvasútjának szinonimája. Ebben a világban különösen fontos, hogy őszintén merjünk beszélni az aktuális eseményekről még akkor is, ha nem minden rózsaszín és csupa siker.
Több készséget szükséges kifejlesztenünk ahhoz, hogy ezt a fajta esendőséget jól tudjuk kezelni: őszinteség, tisztesség, empátia és alázat kell hozzá. Ebben a közegben fokozottan igaz, hogy felelősséget kell vállalnunk tetteinkért és a hibáinkért is. Nyíltan vállalni a sebezhetőségünket annyit tesz, mint bizonyítani, hogy valójában milyen erősek is vagyunk.
Az arrogancia és nagyképűség nem más, mint tökéletesnek gondolni egy első vázlatot vagy kísérletet. Az alázatosság ott kezdődik, hogy beismerjük: mindig van hova fejlődni. Ha így teszünk, sokkal megértőbbek leszünk önmagunkkal és a körülöttünk lévő világgal, emberekkel szemben is.
A fenti cikk Szántó Péter Válj valóra! című könyvének szerkesztett részlete.
Hogyan vágjunk bele álmaink megvalósításába? Milyen időbeosztással tudunk hatékonyan elvégezni minden fontos feladatot? Miként élvezhetjük a kemény munka közben az életünk? Szántó Péter könyvét itt rendelheti elő kedvezménnyel.