Évről évre nő a befolyása a legrégibb nemzeti keresztény egyháznak, a 4. században alapított örmény apostoli egyháznak. A sztálinizmus első évtizedeiben szinte teljesen felszámolták templomaikat és iskoláikat, ám most sorra nyílnak az új, illetve újjáépített templomok, ismét működhetnek a papi szemináriumok. Az állammal kötött egyezség értelmében kötelező tantárgy az örmény egyház története, az egykori úttörőházakban pedig papok szervezik a foglalkozásokat. "A kereszténység a bőrszínünk, nem változtathatjuk meg" - idézte a HVG-nek a régi bölcseket Vagram Megelajan, az egyházi főpap, a katolikosz sajtótitkára a Jerevánhoz közeli Ecsmiadzinban. Bár a kommunista időkben - tette hozzá - a templomokban raktárakat rendeztek be, az örmények továbbra is megkeresztelték gyermekeiket, s gyújtottak egy-egy gyertyát halottaik emlékére. Megelajan - aki szerint a lakosság 94 százaléka tartja magát vallásosnak - természetesnek nevezte, hogy a középiskolát befejező ballagó diákok első útja immár a templomba vezet.

A nemzeti önazonosság egyik legfontosabb jelképének számító egyház túlélése részben az örmény diaszpórának köszönhető: a külföldre menekültek iskolákat és templomokat építtettek, segítettek a hagyományok megőrzésében és a papképzés életben tartásában. Az életben maradáshoz az is hozzájárult, hogy az egyház a második világháborúban pénzt és felszerelést gyűjtött a szovjet hadseregnek. Hűségüket ugyanis Sztálin azzal hálálta meg, hogy leállíttatta a rombolást, s egy-két papképző is megnyithatta kapuit.