2008. március. 05. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. március. 05. 17:02 Világ

Nem volt választásuk

Az előrejelzéseknek és várakozásoknak megfelelően alakult a vasárnapi oroszországi elnökválasztás eredménye.

Az előrejelzéseknek és várakozásoknak megfelelően alakult a vasárnapi oroszországi elnökválasztás eredménye. A Vlagyimir Putyin leköszönő államfő támogatását élvező Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes a szavazatok 70,2 százalékát megszerezve már az első fordulóban elnyerte a májusban kezdődő négyéves elnöki mandátumot. A második helyen a kommunista Gennagyij Zjuganov, a harmadikon pedig a Liberális Demokrata Párt élén álló nacionalista-populista Vlagyimir Zsirinovszkij végzett (17,8, illetve 9,4 százalékkal). Az alig ismert negyedik résztvevőre, az önjelölt szabadkőműves Andrej Bogdanovra a választók 1,3 százaléka voksolt. Medvegyev elődjénél is jobb eredményt ért el: több mint 50 millióan szavaztak rá, míg Putyint 2004-ben 49 millió polgár támogatta.

A 70 százalékos részvétel mellett tartott választást számos kritika érte. Az ellenzék Moszkvában és több nagyvárosban is üres szavazócédulák begyűjtésével bizonyította, hogy bárki többször is leadhatta a voksát. Állítólag egy sor oktatási intézményben - így például a moszkvai Humanitárius Egyetemen - a bizottsági tagok a tanárok kíséretében a kollégiumi szobákat végigjárva szavaztatták a diákokat. A nehezen ellenőrizhető észak-kaukázusi körzetekben - Csecsenföldön, Dagesztánban, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban és Ingusföldön - pedig hivatalos adatok szerint 90 százalék körüli volt a részvétel, holott az ingus ellenzék szerint jó, ha a választói névjegyzékekben szereplő polgárok tizede ment el szavazni. A tavaly decemberi parlamenti választáshoz hasonlóan komoly nyomás nehezedett az állami alkalmazottakra és a helyi önkormányzati vezetőkre: voltak, akiket elbocsátással vagy büntetéssel fenyegettek meg távolmaradás esetére, míg a rosszul teljesítő - azaz alacsony választási részvételt elérő - önkormányzatokat pénzelvonással riogatták.

A megfigyelők közt alig akadtak külföldiek: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői ezúttal sem érkeztek Oroszországba, mivel Moszkva nem járult hozzá, hogy már a voksolás előtt, a kampányban megkezdjék tevékenységüket. A felkészülés idején akkora volt a hatalompárti jelölt túlsúlya, hogy Vlagyimir Csurov, a központi választási bizottság elnöke - aki kinevezésekor azzal a mondatával híresült el, hogy szerinte mindig Putyin elnöknek van igaza - maga is elismerte az aránytalanságokat. Kormányzati szerepének köszönhetően Medvegyev uralta az állami tévéadók hírműsorait. A Kommerszant című ellenzéki lap hétfőn a maga módján fel is lázadt, címoldalán nem ismertette az eredményeket, csak annyit írt, hogy Zjuganov megelőzte Zsirinovszkijt. A főanyag az örményországi elnökválasztást követő jereváni összetűzésekről szólt, ezzel a címmel: Sok vér folyt a választások miatt.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.