Dögöljön meg Belgium!, "Ki a francia ajkú patkányokkal!" - efféle jelszavakat skandálva vonult fel a minap Belgium északi részének függetlenségét követelő pár száz flamand nacionalista, előbb a flandriai Sint-Genesius-Rode város utcáin, majd a Vallóniához tartozó Waterloo mellett, a szövetségesek Napóleon feletti győzelmének tiszteletére emelt emlékhelyen. Nyomatékképpen pedig a tévékamerák előtt elégettek néhány belga zászlót. A frankofón média jó nagy hírverést csapott a maroknyi flamand szélsőséges megmozdulásának, szinte megfeledkezve arról, hogy Brüsszelben ugyanekkor néhány százan Belgium egysége mellett tüntettek.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a június 10-ei szövetségi parlamenti választások óta felforrósodott volna az álmos belga közélet, a nyugtalanság azonban egyre tapinthatóbb Brüsszelben és környékén. Hét eleji lapzártánkkor már 128 napja lejárt a flamand liberális Guy Verhofstadt kormányának megbízatása, tagjai ügyvivőként látják el feladatukat, miközben az érdemi négypárti koalíciós tárgyalások a flamand és vallon kereszténydemokraták és liberálisok között éppen csak elkezdődtek. Így aztán a napokban úgy ült össze a belga szövetségi parlament újonnan megválasztott alsóháza, hogy nem volt miniszterelnök, aki előterjessze programját. Lassan minden rekord megdől: egyszer volt csak a mostaninál hosszabb kormányválság, 1987-ben, amikor 148 nap kellett a megállapodásához.

Mintha látszana halvány fény az alagút végén, amikor szeptember végén II. Albert király ismét - a nyáron egyszer már kudarcot vallott - Yves Leterme flamand kereszténydemokrata miniszterelnök-jelöltet (HVG, 2007. szeptember 1.) kérte fel kormányalakításra. Leterme a jelek szerint okult a vallonok ellenkezéséből, és a tárgyalásokat korábban zsákutcába vezető alkotmányos-intézményi reformok helyett a kormányprogramról kezdett tárgyalni. Néhány témát már le is zártak, így például a bevándorlást és a külpolitikát. Ennek ellenére senki sem merne fogadást kötni az új kabinet eskütételének időpontjára, jóllehet a napokban újságírók fültanúi lehettek, hogy Karel De Gucht külügyminiszter odasúgta az írországi látogatáson tartózkodó belga uralkodónak: mindenszentekre létrejön a kormány.

A brüsszeli épületek homlokzataira, a balkonokra és ablakokba eközben tömegével teszik ki a fekete-sárga-vörös belga lobogót az ország jövőjéért aggódó fővárosiak. A jelenséget szociológusok a brüsszeliek körében terjedő félelemmel magyarázzák: a közbeszédet hónapok óta a függetlenséget vagy legalábbis a jelenleginél szélesebb önállóságot követelő flamand politikai erők tematizálják. A médiát figyelve valóban olyan benyomás támadhat, hogy maholnap felbomlik az ország, márpedig a francia ajkúaknak - akik Brüsszelben és környékén is sokfelé többségben vannak - sokkal mélyebb a belga identitásuk, mint északon élő honfitársaiknak.

Ráadásul a flamand politikusok - élükön a szélsőjobboldali, idegengyűlölő Flamand Érdek pártjával vagy a Leterme-féle kereszténydemokratákkal közös listát állító N-VA nevű nacionalista minipárttal - nem győzik hangoztatni, milyen súlyos teher Flandriának Vallónia. Egyes becslések szerint minden flamand naponta 2,5 euróval támogatja a kevésbé versenyképes gazdaságú és jóval nagyobb munkanélküliséggel küzdő francia ajkú régiót. Mindennek a közvélemény-kutatások szerint meg is van a hatása: északon egyre dagad a függetlenségpártiak tábora, és ha nincsenek is többségben, a megkérdezett flamandok zöme úgy véli, Belgium előbb-utóbb kettészakad. A területi megosztás logikája ugyanakkor beleütközni látszik a Flandriába ékelt Brüsszel érdekeibe, amely Belgium egyetlen kétnyelvű régiója. A szomszédos Hal és Vilvoorde 35 flamand önkormányzatával együtt pedig az ország egyetlen kétnyelvű választókörzete, ahol flamand és frankofón egymás pártjaira is szavazhat.

Aligha véletlen, hogy a flamand pártok mindenekelőtt a Brussel-Hal-Vilvoorde választókerület kettéosztását követelik, ám a francia közösség erről hallani sem akar, vagy cserébe egy Brüsszelt Vallóniával összekötő folyosót szeretne. A Brüsszel határain átnyúló fővárosi agglomerációban - vagyis Flamand Brabant tartományban - élő francia ajkúakra, akiknek száma meghaladja a százezret, a mindennapokban is egyre erősebb nyomás nehezedik. A hangulatra jellemző, hogy a minap a sörgyáráról híres Grimbergen városka egyik virágboltjának tősgyökeres flamand gazdája, Gilberte méltatlankodva mesélte a HVG tudósítójának: nemrég egy vadidegen járókelő megszólta, amiért saját üzlete előtt franciául beszélgetett egyik vevőjével.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL