Nemigen hallatszik el Brüsszelig a 71 ezres belgiumi német nyelvi közösség hangja, noha az 1990-es évek elején indult föderalizálódásnak köszönhetően a flamanddal és a franciával együtt teljes alkotmányos egyenrangúságot élvez. Igaz, a belga-holland-német-luxemburgi négyes határ alig több mint 350 négyzetkilométeres térségében élő belgiumi németek nem követelnek nagyobb önállóságot és elszakadni sem óhajtanak. Miért is akarnának, hiszen Európában kevés kisebbség élvez náluk nagyobb védettséget. A napóleoni háborúk után Poroszországhoz csatolt északi eupeni vidék és a déli belga Eifel a versailles-i békeszerződés értelmében került belga fennhatóság alá, majd 1940-ben a hitleri Németország annektálta, és bár 1945-ben ismét visszakerült Belgiumhoz, a nagy keleti szomszéd csak 1956-ban mondott le végleg területi igényéről.

A német közösség adminisztratív székhelyének otthont adó Eupenben feltűnő, hogy a németországi németek ma jobbára ingatlant venni járnak át, no meg bevásárolni a hazaiaktól kissé eltérő kínálatú boltokban, és tankolni a valamivel olcsóbb benzinkutaknál. A belgiumi németek viszont a magasabb fizetések miatt előszeretettel vállalnak munkát Németországban. Ha az esetleges kiválásról faggatják őket, az eupeniek csak mosolyogva legyintenek. "Belgium sem bomlik fel, volt már ennél rosszabb is a helyzet" - summázta véleményét a HVG-nek az egykori ferences rendi apácazárdánál lévő öregek otthona előtt az őszi napfényben sütkérező Marie-Louise, aki a többi helyihez hasonlóan nem is németnek, hanem elsősorban eupeninek vallja magát.