Közel egy évtizede Csipkerózsika-álmot alszik a korábban Kis Manchesterként emlegetett dél-szerbiai Leskovac. A 70 ezres városban 15 éve még több mint 10 ezren dolgoztak a nemzetközi hírű textilgyárakban, ma alig ezer embernek jut munka. A gyárudvarokat felveri a gaz, az egykori alkalmazottak jó része munkanélküli, pár százan pedig abból próbálnak megélni az egykori textilipari központban, hogy silány minőségű kínai és török importruhát kínálnak az elszegényedett lakosságnak. Hasonló a helyzet a volt Jugoszlávia másik ipari fellegvárában, Kragujevacban is, ahol a Zastava autó- és fegyvergyár képtelen kilábalni az évtizedes válságból. A kragujevaciak megkezdték ugyan az olasz Fiat licence alapján készülő Zastava 10-es gyártását, ám az újból beindított gyártósor mellett az egykori több tízezer alkalmazott töredékének jut csak hely. A gyárat az 1999-es NATO-légiháború idején számos találat érte, és a károk teljes kijavítására máig nem került pénz.

"Belgrád nem foglalkozik velünk. Állítólag már évek óta tartanak a gazdasági reformok, ám mi ebből csak annyit látunk, hogy a gyárak tönkrementek, és az itt készült ruhák helyett kínai áru lepi el az utcákat" - panaszkodott Leskovacban a HVG-nek Marija, egy volt textilgyári munkásnő. A törülközőárusításból élő középkorú nő az utóbbi évek választásain a Szerb Radikális Pártra (SZRSZ) adta a voksát, de hozzátette, nem igazán hiszi, hogy a nacionalista párt képes lenne visszaadni a szerb textilfőváros régi fényét. A januári parlamenti választáson a szavazók 29 százaléka voksolt a radikálisokra, így a párt - a 2003-asnál 1 százalékponttal jobb eredménnyel - ismét az első helyen végzett.

A radikálisok Szerbia kevésbé fejlett, déli részén a legerősebbek, ahol az elmúlt években alig változott valami. Míg Belgrádban és az ország legfejlettebb térségében, a Vajdaságban az utóbbi két-három esztendőben látványos volt a gazdasági fejlődés, a Koszovóval határos szerbiai településeken szinte megállt az idő. Az 1999 óta ENSZ-ellenőrzés alatt lévő, albán többségű tartományba vezető utak mentén fekvő városokban a házak többsége sürgős tatarozásra szorul, az utcákon tömegesen lézengenek a munka nélküli vagy alkalmi munkából tengődő férfiak. Nem hivatalos adatok szerint a déli országrészben 30 százalék feletti a munkanélküliség. Kevés a remény a gyors változásra: a haldokló gyárak privatizálása lassan halad, a Szerbiába áramló külföldi tőke legfeljebb Belgrádig jut el.

A radikálisok népszerűségének a hátterében az is meghúzódik, hogy Szerbia változatlanul képtelen feldolgozni a maga Trianon-szindrómáját. Nem elég, hogy Jugoszlávia szétesése után az országnak nem sikerült tartósan magához csatolnia a szerbség által ősi szerb földként számon tartott horvátországi és kelet-boszniai térségeket, de nem tud mit kezdeni a Horvátországból, majd az utóbbi időben Koszovóból érkező szerb menekültekkel sem. A munka és sokszor szerb állampolgárság nélkül tengődő "külországi" szerbek dühe is elsősorban az utóbbi években hatalmon volt pártokra, a Demokrata Pártra (DSZ) vagy a Szerb Demokrata Pártra (DSZSZ) irányul. A radikálisok annak ellenére népszerűek a Nagy-Szerbiát ígérő nyilatkozataikkal, hogy valószínűleg ők is tisztában vannak vele, semmi esély az elvesztett területek visszaszerzésére. Egyre kevesebbet is beszélnek róla, Tomiszlav Nikolics - aki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék hágai fogdájában ülő pártvezér, Seselj távollétében irányítja a pártot - inkább korrupció elleni harcot és életszínvonal-emelést ígér.

A januári választások óta eltelt időszak is erősíti a radikálisokat, hiszen a DSZ, a DSZSZ, illetve a G17+ nevű párt annak ellenére sem képes megállapodni a kormányzati együttműködés részleteiről, hogy az EU felé tekintő, magukat demokratikusnak nevező erőknek együttesen kényelmes többsége lenne a 250 fős szkupstinában. A vita változatlanul arról folyik, hogy Vojiszlav Kostunica maradjon-e a kormányfő, vagy a Kostunica-féle DSZSZ-nél több voksot kapott DSZ adja a miniszterelnököt. Eközben az ország költségvetés nélkül maradt, a Kostunica-kabinet a múlt héten fogadta el a büdzsé ideiglenes finanszírozását június végéig meghosszabbító rendeletet. A döntés ellentétes az alkotmánnyal, s az ellenzék "költségvetési puccsot" emleget: a kormány szerintük olyan precedenst teremtett, amely azt is lehetővé tenné, hogy egy kabinet akár évekig is irányítsa az országot a törvényhozás által elfogadott költségvetési törvény nélkül.

NÉMETH ANDRÁS / CESKOVAC