Nem érhette meglepetés a Perzsa-öbölben az irániak által két hete elfogott 15 brit tengerészt és tengerészgyalogost, hiszen hasonló eset történt nemrég amerikai katonákkal az iráni határhoz közeli Balad Ruz iraki város mellett. Az amerikai ejtőernyősök - idézi fel a fél évvel ezelőtti esetet a londoni The Sunday Times - egy iráni szakaszba botlottak, de a túlerő ellenére a tűzpárbajt választották a megadás helyett, és végül sértetlenül elmenekültek. A lap szerint azóta több jelzés érkezett - legutóbb két héttel ezelőtt -, hogy Teherán foglyokat akar ejteni, e hét elején pedig az a híresztelés kapott szárnyra, hogy az USA pénteken megtámadja Iránt.

Függetlenül attól, hogy az egyre hevesebb diplomáciai vihart kavaró incidens iraki vagy iráni felségvizeken történt-e, több nyugati elemző is úgy véli, az iráni forradalmi gárda már régóta várt az alkalomra. A Nyugat-ellenes keményvonalasok - vélték a Reuters hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó iráni elemzők - a nemzeti büszkeség kérdéseként kezelték a britek fogva tartását. Azt üzenve: Irán nem hátrál meg a nukleáris vitában, jóllehet az ENSZ rövid időn belül már a második határozatban fogadott el szankciókat Teheránnal szemben a vitatott atomprogram miatt.

A britek foglyul ejtése válasz lehetett arra ugyan, hogy az USA januárban iráni diplomatákat vett őrizetbe Irak területén, de Nagy-Britanniára nem csupán azért eshetett a választás, mert könnyebb célpont. Washingtonhoz hasonlóan London is azzal vádolta Teheránt, hogy fegyverrel támogatja az iraki gerillákat. Iránban ráadásul mély gyanakvás él Londonnal szemben a gyarmati hódítás és az ország belügyeibe való beavatkozás miatt. Az irániak emlékezetében élénken él, hogy 1953-ban brit-amerikai segítséggel mozdították el az iráni olajipar külföldi érdekeket sértő államosítását szorgalmazó Mohamed Moszadek kormányfőt. Miközben vasárnap "halál a britekre" kiáltásokkal tüntetett a tömeg Nagy-Britannia teheráni nagykövetsége előtt, Mahmúd Ahmadinedzsád elnök bocsánatkérést követelt Londontól. Keddi lapzártánkkor azonban Teherán már enyhülni látszott, és értesülések szerint háttértárgyalások kezdődtek.

Propagandacélokra is kihasználják az iráni keményvonalasok a 350 éve a brit büszkeség jelképének tartott haditengerészet fiaskóját. A csoport egyetlen női tagja a múlt héten több levelet is írt, melyekben London Irak-politikáját hibáztatta. Nyelvi szakértők szerint azonban a szokatlan kifejezések arra engednek következtetni, hogy a szöveget az irániak által beszélt fársziból fordíthatták angolra. E hét elején pedig már mind a 15 katona beismerte, hogy illegálisan hajóztak iráni vizeken.

Az ügyből rövid távon kétségkívül az ultrakonzervatív Ahmadinedzsád és keményvonalas hátországa, így a forradalmi gárda és az önkéntes vallásrendőrség, a baszidzs kovácsolhat politikai tőkét. Az éleződő válság elterelheti a figyelmet az elnök mindinkább bírált és az ország elszigetelődéséhez vezető atomterveiről, valamint sikertelen gazdaságpolitikájáról. Más kérdés, hogy hosszabb távon Iránnak számolnia kell az USA-val, és a történtek után aligha gyengül a Nyugat elszántsága az iráni atomprogrammal szemben. Egy szélesebb körű gazdasági szankciórendszer pedig már érzékenyen érintheti Iránt, amely bár a világ negyedik legnagyobb olajexportőre, üzemanyag-fogyasztásának 40 százalékát behozatalból biztosítja, és ezzel az USA után a világ második legnagyobb benzinimportőre.

A konfrontációra nem kerülhetett volna sor, ha nem adja rá áldását Ali Khamenei legfőbb vallási vezető. Az iráni teokratikus rendszer csúcsán álló ajatollah egy nemrég elhangzott beszédét több elemző is úgy értékelte, hogy lényegében zöld utat engedett a forradalmi gárdának a britekkel szembeni akcióra. A betegségéről szóló híresztelések ellenére az egymással rivalizáló iráni hatalmi csoportok felett ügyesen lavírozó Khamenei azt fejtegette: "Ha Irán ellenségei erőszakot alkalmaznak vagy illegálisan cselekszenek, az iráni nemzet minden tőle telhetőt megtesz a hódítók ellen." Teherán egyébként joggal érezheti magát fenyegetve, hiszen az USA épp a múlt héten tartotta legnagyobb hadgyakorlatát a Perzsa-öbölben a 2003-as iraki invázió óta. Közben több forrás is úgy értesült, Washington a nyáron megtámadja Iránt.

Az 1979-es iszlamista forradalom óta az iráni politika minden szintjén - előbb imámként, majd elnökként, 1989 óta pedig legfőbb vallási vezetőként - részt vevő Khamenei eltökéltsége nemcsak a hazai közvéleménynek, hanem Irán térségbeli szövetségeseinek is szól. Így a szunnita gerillákkal élethalálharcot vívó, síiták vezette bagdadi kormánynak, Teherán másik arab szövetségesének, Szíriának, valamint a Nyugat által támogatott bejrúti kormány megdöntésére pályázó libanoni síita Hezbollahnak, illetve az Izraellel szemben hajthatatlan palesztin Hamásznak. A szélesebb arab és muszlim térség pedig - írta a londoni The Times - azt az adást foghatta: vegyenek példát Teheránról, ha le akarják győzni az amerikai hódítókat és brit ölebeiket. Az első két brit tengerész "vallomását" például az irániak először nem fárszi, hanem egy Irakban és az Öböl térségében fogható arab nyelvű tévécsatornán mutatták be.

A síita és perzsa Irán térségbeli befolyásának erősödésétől aligha vonatkoztatható el, hogy a mérsékelt szunnita arab országok vezette Arab Liga a múlt heti csúcstalálkozóján újra elfogadta a 2002-es szaúdi béketervet, amely az 1967-es határokig való visszavonulásért, a palesztin állam létrehozásáért és a palesztin menekültek sorsának igazságos rendezéséért cserébe békét ajánl Izraelnek. Ehud Olmert izraeli kormányfő "forradalmi változásokat" vélt felfedezni az öt éve még elutasított tervben, és arra invitálta az arab vezetőket - köztük Abdullah szaúdi királyt -, hogy regionális konferencián élesszék fel a hat éve befagyasztott békefolyamatot.

Nyilvánvaló, hogy Izraelnek, valamint a szunnita arab országoknak - így Szaúd-Arábiának, Egyiptomnak és Jordániának - közös érdeke az iráni politikai és ideológiai térnyerés megállítása. Ám kérdés, pusztán az iráni tényező elég-e arra, hogy a felek fájdalmas kompromisszumokat kössenek a lassan hatvan éve húzódó arab-izraeli konfliktus megoldására. Teherán ráadásul nyilvánvalóan emlékeztetni fogja szír és libanoni szövetségeseit: nehogy elárulják a palesztin, illetve az arab ügyet.

KERESZTES IMRE