Az uniós állam- és kormányfők márciusi csúcstalálkozója elé kerülő bizottsági energiacsomag ambiciózus célok kitűzését javasolja, hogy csökkentse az EU energiaimport-függőségét - amely ha nem történik semmi, 2030-ra a jelenlegi 50-ről 65 százalékos szintre nő -, és hozzájáruljon a globális klímaváltozás mérsékléséhez. Az Európai Bizottság (EB) azt ajánlja, az uniós tagállamok 2020-ra növeljék energiamérlegükben 20 százalékra a megújuló energiaforrások arányát. Az EB emellett lényegében rehabilitálta az atomenergiát. Annak ellenére is, hogy a fűtőanyag előállításához szükséges urán beszerzése sem oldható meg uniós forrásokból, de mégiscsak nagyobb választékot enged, mint az olajé vagy a földgázé.

Politikailag sokkal érzékenyebb az EB egységes energiapiacra vonatkozó javaslata. A bizottság valósággal hadat üzent a nagy európai energiacégeknek, mondván, elsősorban azok tehetnek arról, hogy az unió "még mindig messze van az egységes, versenyképes és jól működő energiapiactól". A fogyasztók, a vállalati szféra és a gazdaság általában sem tud kellő hasznot húzni az 1996-os áram-, illetve az 1998-as gázdirektíva elfogadásától számított piacliberalizálási folyamatból. Az árak ugyanis nem elég alacsonyak, és a szolgáltatások választéka sem elég széles, noha az ipari nagyfogyasztók után 2007. július 1-jétől a háztartások számára is teljessé válik a nyitás.

A tavalyi orosz-ukrán gázháború, majd a minapi orosz-belorusz olajválság újból megerősítette az EB nézetét, hogy az egységesítés nem csupán versenyképességi, hanem ellátásbiztonsági kérdés is. A külső beszerzési források, illetve a szállítási útvonalak diverzifikálása mellett az EU-nak egy valóban egységes energiapiacot kell létrehoznia. Ennek fő akadálya, hogy nem szánnak elég pénzt a hálózatok és a határkeresztező kapacitások fejlesztésére.

A gáz- és villamosenergia-szektor helyzetének feltárására 2005 júniusában indított, és a múlt héten Brüsszelben ismertetett vizsgálat szerint a nemzeti piacok túlkoncentráltságának és a határon átnyúló együttműködés, illetve verseny hiányának okozói a vertikálisan integrált energetikai társaságok. Miután a termeléstől a szállításon és a tároláson át a kiskereskedelemig minden tevékenységet lefednek, nem érdekeltek a hálózatok fejlesztésében, hiszen azzal maguknak teremtenének konkurenciát. Az EB radikális megoldással hozakodott elő: tulajdonjogilag szét kell választani a hálózati és az ellátási tevékenységeket. Ezt a piacnyitás mintájaként emlegetett Nagy-Britannia és az energetikai szempontból sebezhetőbb új tagállamok támogathatják a legnagyobb elánnal. Ezzel szemben az olyan mamutok, mint az E.on és RWE, illetve az EDF és GDF miatt elsősorban érintett Németország és Franciaország láthatóan vonakodik a nemzeti büszkeség tárgyát képező nagyvállalatok feldarabolásától, és inkább arra hajlanak, hogy a társaságok tulajdonjoguk megőrzése mellett független szolgáltatókra bízzák a birtokukban lévő hálózatok üzemeltetését.

Neelie Kroes versenypolitikáért felelős biztos ugyanakkor félreérthetetlen üzenetet intézett a tagállamokhoz: az EB versenyhatóságként egyedi esetekben is elrendelheti a "szerkezeti jogorvoslati intézkedést", azaz egy-egy cég feldarabolását. Márpedig Brüsszel jobban a körmére fog nézni az energetikai cégeknek, és körültekintőbben jár majd el a vállalatfelvásárlások és fúziók engedélyezésénél is. Amint azt a közelmúltban a Mol gázüzletágának E.on általi megvétele, a spanyol Endesa és az E.on összeolvadása, illetve a tervezett GDF-Suez fúzió példája is mutatta.