Négy konzervatív párt tömörüléséből 1973-ban jött létre a Likud, amelynek születésekor ott bábáskodott Ariel Saron, aki a Munkapárt elődjének számító Mapaiból lépett át az új formációba. A héberül egyébként egységet, kohéziót jelentő Likud alapítóinak közös ideológiája az volt, hogy Izraelnek meg kell tartania az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt területeket: a Gázai övezetet, Ciszjordániát, benne Kelet-Jeruzsálemet, a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot. A Likud hamarosan a legfontosabb konzervatív párttá vált, és a bevándorlók alsóbb rétegeinek a csalódottságát a maga javára használva, Menáhem Begin vezetésével 1977-ben megnyerte első választását, véget vetve a Munkapárt addigi egyeduralmának. Sajátos, hogy a Begin vezette Likud volt az, amely 1979-ben békét kötött Egyiptommal, és visszaadta a Sínai-félszigetet az arab országnak, vagyis Izraelben először mondott le megszállt területről.

Begin távozása után a párt vezetését Jichák Samír vette át, aki a nyolcvanas években nagykoalícióra kényszerült a már akkor is a Simon Peresz vezette Munkapárttal. Saron építési miniszterként ezen időszak alatt vált a kolóniák "atyjává", de az első palesztin intifádával szemben a koalíciós kormány tehetetlennek bizonyult. A Likud elvesztette az 1992-es választást, majd 1996-ban az ország első közvetlen kormányfőválasztását a Likud élén álló Benjamin Netanjahu nyerte, ám eközben csökkent a párt mandátumainak a száma. A palesztinokkal kötött megállapodása miatt jobboldali szövetségesei által elárult Netanjahu 1999-ben súlyos vereséget szenvedett a munkapárti Ehud Barakkal szemben, és a Likud történelmi mélypontra zuhant. Saron innen húzta fel a pártot, először 2001-ben a kormányfői, majd 2003-ban a parlamenti választást megnyerve. A megszerzett 40 mandátum csak három hellyel maradt el a Likud eddigi legjobb, 1977-es eredményétől.

Saron tanácsa ellenére azonban a Likud vezetése 2002-ben a palesztin állam bármilyen körülmények közötti létrehozása ellen szavazott. A párt központi bizottságát lényegében megszállták a keményvonalasok, akiknek így szinte teljhatalmuk lett az elnök, és ezáltal a kormányfőjelölt kiválasztásában. Saron minden bizonnyal éppen azért is döntött a távozás mellett, mert a párt irányíthatatlanná vált. Pedig Izraelben eddig a nagy pártokból kivált csoportok mind elvéreztek, még az alapító-miniszterelnök, David Ben-Gurion Mapaiból kivált formációja, majd pedig annak utódja sem tudott életben maradni. Most sem lehet tudni, hogy vajon a Likud vagy Saron éli-e túl a másikat?