Az esküvői hangulat éppen a tetőfokára hágott az egyik ammáni szálloda különtermében, amikor szemtanúk szerint az ünneplők között valaki - néhány percnyi bámészkodás után - felrobbantotta magát. Míg az egyik percben a vendégek énekeltek és tapsoltak, a másikban mindenki a padlón hevert a törmelék között. A robbantás egyike volt annak a három, összehangolt akciónak, amelyeket a múlt szerdán a jordániai főváros, Ammán luxusszállóiban követtek el. Az al-Káida terrorhálózat iraki szárnya által végrehajtott vérengzés összesen 54 halálos áldozatot követelt, és emberemlékezet óta ez volt a legsúlyosabb merénylet a királyságban.

A tömeges terror által eddig elkerült, és ezért talán még inkább sokkolt Jordánia lakossága vasárnap aztán már azon döbbenhetett meg, hogy egy iraki asszony a televízióban bevallotta, férje oldalán ő lett volna a negyedik kamikaze, de nem tudta működésbe hozni a derekára kötött robbanószerkezetet. A jordániai hatóságok nem közölték, hogy milyen körülmények között találták meg, de az al-Káida internetes közleménye is megerősítette, hogy a támadást egy iraki házaspár és két, szintén iraki férfi hajtotta végre.

Az Abu Muszab al-Zarkavi vezette iraki al-Káida azzal magyarázta a merényletet, hogy II. Abdullah jordániai király a "hit ellenségei, a zsidók és a keresztények hátsó udvarává változtatott egyes hoteleket". Az érintett szállodákat valóban gyakran keresik fel nyugati üzletemberek, újságírók, segélyszervezeti munkások, akik számára Ammán a tranzit- vagy a bázisállomása iraki tevékenységüknek. Az áldozatok több mint fele azonban jordániai, és életét vesztette három kínai polgár, három palesztin tisztviselő, és lányával együtt egy szíriai származású hollywoodi rendező, Musztafa Akkad, aki a Halloween horrorfilmek készítője volt.

Jordánia csábító terep lehetett az Irakban működő terroristáknak, akik egyébként nem először próbálkoztak a szomszédos királyságban, de mind ez ideig több akciójukat is sikerült meghiúsítani. Zarkavi maga is jordániai születésű, aki a kilencvenes évek elején erőszakos eszközökkel akarta megdönteni a Nyugat-barát jordániai monarchiát, mígnem 1996-ban 15 évre ítélték, hogy aztán három évvel később a II. Abdullah által - apja, Huszein halála utáni trónra lépése alkalmából - meghirdetett amnesztia révén szabadon engedjék.

Az "istentelen" arab rendszerek megbuktatásáért harcoló iszlamista militánsok számára Jordánia azért is célpont lehetett, mert hagyományosan elkötelezett az Egyesült Államoknak, hírszerző szolgálata igen szoros kapcsolatokat tart fenn a CIA-val (lásd keretes írásunkat). Ammán támogatta Washington 2003-as iraki invázióját, 1994-ben pedig - Egyiptom után a második arab országként - békemegállapodást írt alá Izraellel.

A merénylet tehát nyilvánvalóan nemcsak a monarchia, hanem II. Abdullah külpolitikája ellen is irányult, ezért minden bizonnyal az eddigi legkomolyabb kihívás elé állította a királyt. A merénylet darabokra törte azt a Jordániáról eddig - nem megalapozatlanul - kialakult képet, hogy egy ingatag térségben a béke szigete, amelyet a kaotikus Irak, az egyre jobban elszigetelődő Szíria, a forrongó Libanon, Izrael és az általa megszállt Ciszjordánia, valamint a saját terrorizmusával küzdő Szaúd-Arábia vesz körül. A forrongó térségben mindig is egyensúlyozó Jordánia ötmilliós lakosságának több mint a fele ráadásul palesztin származású.

A lakosság ezért sem emésztette meg a zsidó állammal történt kibékülést, és szimpatizál az amerikai megszállás ellen harcoló iraki szunnita felkelőkkel. A múlt heti szállodavérengzés azonban kétségkívül sokakat elgondolkodtatott. Ammántól Zarkáig - Zarkavi szülővárosáig - Jordánia-szerte több ezren tüntettek, elítélve a terrort, és támogatva a királyt. Az egyik szálloda előtt pedig gyertyákkal emlékeztek az áldozatokra. Egyes mecsetekben az is elhangzott, hogy igaz muszlim nem hajthatott végre ilyen merényletet, mások azonban szó szerint véve a prédikációt, máris izraeli ügynököket sejtettek az akció mögött.

Elemzők szerint a királynak rendkívül óvatosan és megfontoltan kell lépnie. Bár nem utal semmi arra, hogy a merényletekben jordániaiak is érintettek lennének, a rendőrök többtucatnyi embert, köztük fundamentalistákat vettek őrizetbe, és átkutatták a főváros szegényebb negyedeiben élő iraki munkások otthonait (Jordániában 400 ezer iraki él). Zarkavi célja nyilvánvalóan az lehetett, hogy a merénylet által kiváltott esetleges túlzott elnyomás növeli az elégedetlenséget a monarchiával szemben. Liberális reformerek és független politikusok attól is félnek, hogy a - demokratikus változást hatalmára nézve fenyegetőnek tekintő - konzervatív elit a biztonsági megfontolásokat ürügyként használja fel a régóta halogatott reformok további elodázására.

Mióta hatalmon van, II. Abdullah folyamatosan nyitást hirdet, azt ígérve, hogy megszabadítja a közéletet a titkosszolgálatoktól, szabaddá teszi a politikai rendszert, és megváltoztatja a választási törvényt, amely a hasemita királyság hátországának tekintett, vidéki, törzsi-beduin területeknek kedvez a városi, főként palesztin, iszlamista körzetek kárára. Ám a szavakat soha nem követték tettek, ráadásul a felmérések szerint a legnépszerűbb párt az Iszlamista Akció Front, amely a legrégebbi iszlamista mozgalomból, a Muszlim Testvériségből jött létre.

A 43 éves király számára intő jel lehet már az is, hogy az elégedetlenség újabban az udvarhoz eddig lojális parlamentben is felütötte a fejét. A tavasszal megalakult új kormány - amely főként szakértőkből és technokratákból áll - nem talált megértésre a miniszteri kinevezésekkor az etnikai és földrajzi szempontokat hiányoló törvényhozástól. Mivel a parlament valószínűleg megbuktatná a kabinetet, a kormányról szóló bizalmi szavazást máig nem tartották meg, az abszolutista módon uralkodó király még a kérdés napirendre tűzését sem engedélyezte.

A politikai reformok általában is a gazdasági liberalizációra való hivatkozással szenvednek késedelmet. A privatizációs lépéseknek, az Irakkal való kereskedelem jótéteményeinek, az amerikai segítségnek - az évi 450 millió dolláros gazdasági és katonai segélynek, az USA-val 2000-ben életbe lépett szabad kereskedelmi megállapodásnak - és az IMF-fel kötött programoknak köszönhetően a gazdaság az idén várhatóan több mint hét százalékkal növekszik a tavalyi 7,5 százalék után. Az infláció az utóbbi három évben nem emelkedett 4 százalék fölé, a külső adósság pedig a hazai össztermék (GDP) 1989-ben mért 190 százalékáról tavaly 69 százalékra csökkent. Ám a munkanélküliség 13,5 százalékos, és a lakosság 30 százaléka él a szegénységi szint környékén. A kormány mindenesetre még a merénylet előtt Nemzeti napirend néven egy új tízéves politikai és gazdasági reformcsomagot ígért.

KERESZTES IMRE