Lex Piricse – így is nevezhető a gyerekvédelemmel kapcsolatos szabályokat módosító, a napokban a parlament elé került törvényjavaslat. Az ezerlelkes Piricse példája tragikus szimbólum. Április elején várhatóan megszületik az elsőfokú ítélet azoknak a szülőknek az ügyében, akik a nyírségi faluban 2007-ben gyakorlatilag halálra éheztették egyéves gyermeküket. A per kapcsán kiderült, nemcsak a családtámogatást a helyi hírek szerint kocsmába hordó, játékgépekbe töltő, brutális családfő felelős a tragédiáért, hanem a hivatalosan gyerekvédelmi jelzőrendszernek nevezett – egyébként háziorvosból, védőnőből, pedagógusokból álló – hálózat némasága is. A védőnő például arra hivatkozott, hogy azért nem vette észre a kisfiú alultápláltságát, mert minden alkalommal ruhában látta.

Érzékelhetően a rendcsinálás, a mindenki gyanús elv jegyében fogant a szociális tárca által elkészített törvényjavaslat, olyannyira, hogy még a leendő szülőkre is ferde szemmel tekint. A gyermekgondozási díj jogalapjául szolgáló munkaviszonyt például 180 napról 365 napra emelné, kimondva-kimondatlanul azzal a feltételezéssel, hogy sokan csak terhesen, a gyed végett keresnek munkát maguknak.

Suhog a hatósági korbács a gyermekjóléti szolgáltatások munkatársainak a feje fölött is. Mégpedig maximum 200 ezer forintos gyermekvédelmi igazgatási bírság formájában, amely nemcsak azokat az intézményeket és vezetőiket sújtaná, ahol kötelességszegés tapasztalható, hanem a tájékoztatást elmulasztókat is.

A végrehajtás a jelenség megfoghatatlanságán kívül amiatt is gondot okozhat, hogy a gyermekjóléti hálózatban dolgozók túlterheltek. Védőnőből például 2007-ben összesen 5300 jutott az ország 3200 önkormányzatára. A gyermekjóléti szolgáltatásba bevont települések száma pedig 1998 és 2007 között 30 százalékkal nőtt, mialatt a foglalkoztatottak száma 3500-ról 3200-ra csökkent. Igaz, a jóléti-védelmi szolgáltatást igénybe vevő gyerekek száma is, 158 ezerről 121 ezerre, ami éppúgy lehet a helyzet javulásának, mint a latencia növekedésének a jele. A gyermekvédelmi ellátásban részesülők között csökken viszont azoknak az aránya, akiket kényszerűségből emelnek ki a családból. Magyarország a gyermekjogokról szóló ENSZ-egyezmény 1991. évi aláírásával elfogadta azt az alapszabályt, hogy a gyermekeket nem szabad kiszakítani a családból akkor, ha a veszélyeztetettség oka kizárólag anyagi természetű. Márpedig a veszélyeztetett gyermekek többsége ilyen – mondja Radoszáv Miklós, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese. Igaz, ez az arány területenként változhat, Csereiné Árgyelán Annának, a Békéscsabai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjének adatai szerint a gazdasági okból védelem alá helyezett gyerekek aránya náluk – bár az utóbbi években nőtt ugyan – tavaly sem érte el az egyharmadot.

A jegyzői döntéssel védelem alá vont, de családnál maradt gyerekek ellátásán szándékozik segíteni a mostani jogszabály-változtatás, amikor bevezetné a családi gondnoksági intézményt. A családi pótlék családi juttatássá változna, és a folyósításának feltételei különböznének 15 éves kor alatt és fölött. A kisebbeknél – ha a jelzőrendszer problémát talál – a szolgálat a szülővel közösen próbál pénzfelhasználási tervet készíteni, főként a gyerek lakhatási és iskoláztatási igényeinek mindenek fölötti érvényesítésével. Ha ez nem járható út, következik a hatósági védelembe vétel, és a segítő hivatalos gondnokká alakul. Ilyenkor a családi pótlékot a kincstár az önkormányzathoz utalja, ennek felét pedig ruha, cipő, játék formájában kapja meg a gyerek. Az ilyen gyerekek rendszerint részesülnek gyerekvédelmi támogatásban is, amely szintén természetbeni – iskolai étkezési, illetve tankönyvvásárlási – juttatásban ölt testet. Tizenöt éves kor fölött pedig a pótlék már csak akkor járna, ha a gyerek teljesíti tankötelezettségét – derül ki a javaslatból.

A kényszergondnokság fogadtatása legalábbis vegyes. „Büntetőintézkedésekkel nem lehet szociálpolitikát csinálni” – véli Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, aki szerint valójában nem történik más, mint hogy az állam elhárítja magáról a felelősséget. Kételyeit fogalmazta meg a HVG-nek Radoszáv is, emlékeztetve, hogy a gyermekvédelmi támogatásoknál korábban már volt ilyen kifizetéses rendszer, de hamar megbukott. „A segítő és a szülő partneri viszonyát nem lehet alá-fölé rendeltséggé alakítani” – mondja Radoszáv. Ugyancsak az ilyen, a tervek szerint egy évig tartó, majd meghosszabbítható családi gyámsági viszony konfliktusossága miatt bírálja az ötletet Kálmándy-Pap Ágnes, a Pécsi Kistérségi Alapszolgáltatási Központ szakértője, mondván, „a gondnoknak szabad betekintése lenne bárki pénztárcájába”. A közösen készítendő pénzfelhasználási tervvel kapcsolatban is vannak fenntartásai. „Korábban én is végeztem ilyen munkát, és valójában nem a családok tanulták tőlem, hogyan lehet beosztani a pénzt, hanem én tőlük” – mondja, hozzátéve, korábban el se tudta volna képzelni, mennyi pénzből lehet kihozni például egy gyerek ruházkodását.

Persze a kis lépés is lépés például az iskoláztatásban. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a 15 éves kortól kezdődő életszakaszban a szakiskoláknál például 20 százalék körül van a lemorzsolódás, egyes kisközösségekben pedig előfordul, hogy a tankötelesek 40-50 százaléka sem jár rendszeresen iskolába.

TÖMÖRY ÁKOS