Kémlabor
A KGB moszkvai akadémiája a Szovjetunió egyik legjobb iskolája volt.
A KGB moszkvai akadémiája a Szovjetunió egyik legjobb iskolája volt. Nem véletlen, hogy miközben az államszövetség szétesése után emberek milliói váltak munkanélkülivé, a szovjet államrendőrség alkalmazottainak döntő többsége mindig el tudott és most is el tud helyezkedni" - mesélte a HVG tudósítójának Vagif Guszejnov, aki 1989 és 1992 között Azerbajdzsán KGB-főnöke volt. "Az akadémián egyetemi és posztgraduális oktatás is folyt, s az egykori szocialista tábor országaiból nagyon sok diák tanult az intézményben - mondta, majd hozzátette: neki sajnos nem adatott meg a KGB-iskolában való tanulás lehetősége. Guszejnovval - aki az utóbbi években jelentős moszkvai cégek vezetésének tagjaként dolgozott, majd létrehozott egy saját politológiai elemzőintézetet - sokan egyetértenek. Vlagyimir Gruzgyejev, egykor külföldön dolgozott KGB-ügynök, majd a Szegymoj Kontyinent nevű élelmiszeráruházlánc milliárdossá vált megalapítója szerint például a KGB-iskolából került ki a mai orosz üzleti élet krémje. Befolyásukat részint az biztosítja, hogy az öregdiákok között megmaradt az összetartás, a jelek szerint az egykori KGB-sek ma is külön társadalmi kasztot alkotnak.
A KGB-iskola elődjét 1922-ben hozták létre, s később az első szovjet államrendőrség megalapítójáról, Feliksz Dzerzsinszkijről nevezték el. A második világháborút követő hidegháború idején viszont az akadémia gyors fejlődésnek indult, s a titkos intézményben akadémikusok és jó nevű tudósok százai oktatták a külföldre készülő felderítőket, illetve a kémelhárítókat. Az orosz politikai elit összetételének vizsgálatával foglalkozó Olga Kristanovszkaja szociológus szerint az ország jelenlegi vezető politikusainak háromnegyede kapcsolatban volt a KGB-vel. Vlagyimir Putyin elnök - aki a kilencvenes években a KGB utódszervezetét, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) vezette - maga is sokra értékeli a volt akadémiai diákokat. A nyáron például azt a Valentyin Szoboljevet nevezte ki az orosz biztonsági tanács élére, aki 1974-ben diplomázott a KGB-egyetemen. Az iskola végzőseiről keveset tudni, hiszen sokak már munkájuk miatt sem köthetik a külvilág orrára, hol tanultak.
A Szovjetunió széthullása és a KGB felszámolása után nem szűnt meg az akadémia: az intézet Moszkva egyik külvárosában, FSZB-felsőiskolaként működik. A ma is a titokzatosság ködébe burkolódzó egyetemen a tantárgyak alig változtak: a diákokat egyebek mellett a felderítés, a nyomozás, a kémelhárítás, a fordítás, illetve a titkosítás rejtelmeibe vezetik be. A KGB, illetve az FSZB nem csak Moszkvában tart fenn ilyen iskolát: Szentpéterváron, Novoszibirszkben, Jekatyerinburgban és Nyizsnij Novgorodban is működik hasonló.
NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA