Franciaországban a közelmúltig tabu volt a politikusok magánélete. Ha egész Párizs tudta is, és természetesnek tartotta, hogy a köztársasági elnök szeretőt tart, X. pártvezér válik, Y.-nak meg házasságon kívül született gyermeke, erről senki sem beszélt nyilvánosan. A köz- és a magánéletet elválasztó határvonalat hosszú ideig csak a politikusok lépték át - ha érdekükben állt. Elsőként Valéry Giscard d'Éstaing használta a róla kialakult technokrata imázs "humanizálására" 1974-es elnökválasztási kampányában a családját: jó apaként legkisebb lányával feszített választási plakátjain, szerető férjként pedig feleségével járta korteskörútján az országot. Aztán sorra jöttek, akik magánéleti botlásaik, másságuk őszinte megvallásával álltak a nyilvánosság elé: 1990-ben Michel Rocard szocialista kormányfő egy tévéinterjúban nyíltan beszélt válásáról; Francois Mitterrand - miután ő és a sajtó évtizedekig titkolta házasságon kívüli, amúgy köztudott kapcsolatát - második elnöki terminusa végén, 1994-ben hagyta, hogy a Paris Match képes hetilap címlapsztorit csináljon "balkézről" született lányáról, Mazarine Pingeot-ról. Bertrand Delanoe pedig, szintén úttörőként, egy tévéműsorban beszélt homoszexualitásáról még 1998-ban, mielőtt elindult volna Párizs főpolgármesteri székéért.

A magánélet marketingértékének kihasználása - amit az angolszász eredetre utalva a franciák peoplisationnak neveznek - az utóbbi években már elterjedt gyakorlat a francia politikában. Az idei elnökválasztás két nagy esélyese, Nicolas Sarkozy, a jobboldali UMP és Segolene Royal, a szocialisták jelöltje igyekszik is élni a népszerűségszerzés e korábban mélyen elítélt eszközével. Az akkor környezetvédelmi miniszter Royal odaadó anyaként már 1992-ben hosszú képes interjút adott legkisebb gyermeke születésének történetéről. Elnökjelöltként finomabb módszerekkel él: azzal sugallja a modern, független nő képét, hogy hangsúlyozottan élettársaként emlegeti Francois Hollande-ot, a szocialista párt főtitkárát, akivel évtizedek óta együtt él és neveli négy közös gyermeküket. Nem futkos tévéműsorokba, interjút is ritkán ad, de nem tiltakozik, ha a bulvárlapok címlapjára kerül, mert "véletlenül" lencsevégre kapták a fotósok napbarnítottan, fürdőruhában, gyermekei társaságában.

Sarkozynek ellentmondásosabb a viszonya magánélete kitálalásával. Éveken át fényképeztette magát családja körében, gyakran emlegette nagyszerű feleségét, Céciliát, aki kabinetfőnökeként a munkában is ideális társa. Jó apaként magával vitte legkisebb fiát az UMP 2004-es elnökválasztó kongresszusára, ahol Louis az óriás kivetítőről kiabálta lelkesen: "Sok szerencsét, apukám!" Tavalyelőtt azonban válságba került a házassága, és amikor erről úgy adott hírt a Paris Match, hogy címlapjára tette Céciliát új barátjával, Sarkozy szörnyű haragra gerjedt, és - mivel a laptulajdonos régi jó barátja - kirúgatta a főszerkesztőt. Sarkozy akkor fogadkozott, hogy családját többé nem vonja be a politikába, ám mióta tavaly helyreállt a családi béke, véletlenül mindig arra jár néhány fotós, amikor Londonban, Párizsban sétálgatnak kettesben vagy gyermekeikkel, és aztán szívesen kommentálja ezeket a "lopott" jeleneteket.

VÁSÁRHELYI JÚLIA