A szamizdat Beszélő című folyóiratból értesülhetett először a közvélemény, pontosabban annak szűkebb része arról, hogy a "végzetes órákban", vagyis 1942-ben vita alakult ki Radnóti Miklós és Komlós Aladár között. A lap ugyanis 1986-ban közreadta az 1944 novemberében zsidóként meggyilkolt hívő katolikus Radnóti (HVG, 2004. március 27.) levelét. Az akkor névvel nem jegyzett rövid bevezetőben a lap egyik szerkesztője (a későbbi szabaddemokrata politikus, ma a Magyar Helsinki Bizottság elnöke), Kőszeg Ferenc ismertette az addig lappangó szöveg keletkezésének történetét és azt, hogy a címzett, az 1944-ben Bergen-Belsenbe deportált, de a koncentrációs tábort túlélt, s a háború után irodalomtudományi munkákban jeleskedő Komlós Aladár már 1977-ben, a maga kommentárjával együtt szerette volna közzétenni Radnóti sorait Kritikus számadás című kötetében. "E vallomást bűn volna elzárnom a nyilvánosság elől, már csak azért is, mert érezhetően nem csak az én számomra íródott" - idézte a végül kéziratban rekedt Komlós-kommentárt Kőszeg. Ugyanő a HVG mostani megkeresésére elmondta, hogy 1977-ben a költő özvegye, a Fanni-versek ihletője még nem látta időszerűnek a levél publikálását, így az a Beszélőben is Radnótiné Gyarmati Fanni megkerülésével jelent meg.

A költő prózai megnyilvánulásai között meghatározó jelentőségű szöveg "hivatalosan" 1989-ben látott nyomdafestéket, akkor, amikor először jelent meg Radnóti 1934-től haláláig vezetett naplója. Ekkor derült fény arra, hogy a költő az 1942 májusában "hosszas tűnődés és halogatás után" írt válaszlevelét olyannyira fontosnak tartotta, hogy eszmefuttatását elküldés előtt szó szerint bemásolta jegyzetfüzetébe.

A Komlós Aladár hagyatékában fennmaradt levél eredetije időközben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, a Kritikus számadásba szánt, s már idézett kései Komlós-reflexiónak viszont nyoma veszett. A másolatban rendelkezésére álló szöveget 1986-ban a Beszélő azért nem közölte, mert "nem akartuk, hogy az a látszat keletkezzék: a vitában a túlélőé az utolsó szó". Nem tud az írásról a Komlóst "a magyar zsidó irodalom egyedüli, európai léptékű teoretikusának, kritikusának" nevező, életművét gondozó Kőbányai János, a Múlt és Jövő folyóirat újraindítója sem. Ő egyébként az 1999-es, Radnótiról és a vele azonos sorsú Ámos Imre festőről szóló esszéjében a szamizdat közlést afféle ideológiai és aktuálpolitikai (elő)lépésként értékelte. Felújítva Komlós 1940-es években vallott, az egyén identitásválasztási jogát megkérdőjelező felfogását, merőben más politikai körülmények közepette azt fejtegette, hogy "a rendszerváltást érző s annak előkészítésében közreműködő zsidó származású értelmiség" valójában a saját "rideg, ignoráns, színvonaltalan és önmegtagadó (...) koncepcióját" fogalmazta volna meg - Radnóti mögé bújva.