Reiner Protsch von Zeiten, a paleontológia és az antropológia 65 éves frankfurti professzora ellen minden bizonnyal hamarosan vádat emel a német szövetségi ügyészség. A komoly szakmai múlttal rendelkező tudós után azért kezdett nyomozni a rendőrség, mert fülest kapott, hogy az egyetem földrajztudományi tanszékének csimpánzkoponyákból álló gyűjteményét "feketén" el akarta adni. A vizsgálódás azonban egy ennél meglepőbb mellékszálra is ráirányította a figyelmet. Kiderült, hogy Protsch - aki nem értett egyet azon tudósokkal, akik úgymond evolúciós zsákutcának tartották a neandervölgyi embert - az 1980-as évek elejétől hamisított ásatási leletekkel bizonyította a rokonságot a neandervölgyi és a ma élő, úgynevezett modern ember között. Méghozzá úgy, hogy korábbi reputációját felhasználva, tekintélyes tudományos folyóiratokban közzétett publikációiban egyszerűen öregebbnek hazudta a csontokat.

Állításait akkor kezdték megkérdőjelezni, amikor az ezredfordulón az Oxford University laboratóriumában egy szénizotópos kormeghatározó rutinvizsgálat során mindössze hét és fél ezer évesnek mérték azt a homo sapiens-koponyatetőt, amelyet Protsch korábban 27 400 évesnek mondott. Mi több, az általa 20 ezer évesre saccolt - bizonyos jegyeiben akár még "a neandervölgyi és a modern ember keveredését" is felvető - női csontvázról ugyanezen vizsgálat azt állapította meg, hogy valójában egy 1750 táján elhunyt német hölgy földi maradványai.

Az ekképpen meghazudtolt professzor először arra hivatkozott, hogy Angliában biztos elfelejtették lekaparni a konzerválóanyagot a csontokról. Az újbóli kormeghatározás és a további vizsgálatok azonban egyértelműsítették: Protsch, ha netán mért is, mindig a teóriájának megfelelő korúnak állította be az ásatásai során előkerült leleteket. (Bár a precíznek tartott szénizotópos módszer akár pár száz évet is tévedhet, a paleontológiai közmegegyezés szerint több ezer év a hibahatárba semmiképp sem fér bele.) Igaz, a homo neandertalensis és a homo sapiens közötti kapcsolatról zajló vita ezzel még nem dőlt el, a bűnügyi eljárás alá is vont és hamisításon is ért német tudós karrierjének minden bizonnyal befellegzett.

"A paleontológia, illetve az antropológia mindenképp veszített hitelességéből" - kommentálta a HVG kérdésére a nagy port felvert ügyet Galácz András professzor, az ELTE őslénytani tanszékének tanára, aki az eset kapcsán november végén külön előadásban hívta fel a szűkebb szakma figyelmét a támogatási összegekért, illetve az egzisztenciában is kamatozó hírnévért folytatott harc, illetve a publikációs verseny - csalásra is csábító - veszélyeire. Ugyanekkor megnyugtató momentumként értékelte Galácz, hogy a paleontológia hamisítóit a szakma rendre leleplezte.

"Az efféle csúsztatások, teóriaigazoló pszeudoeredmények csak elvétve hosszú életűek" - véli Robert Todd Caroll amerikai tudománytörténész, az internetes Szkeptikus Szótár szerkesztője is. Az amerikai földrajztudományi társaság patinás magazinja, a már magyar nyelvű verzióval is rendelkező National Geographic 1999 novemberében például címlapsztoriban számolt be arról, hogy Kínában megtalálták a dinoszauruszok és a madarak közötti hiányzó evolúciós láncszemet. A lap fotókkal gazdagon illusztrált beszámolója nem kevesebbet állított, mint hogy olyan ősmadár megkövesedett maradványára leltek, amely alátámasztja a "dinóból veréb" elméletet. A tudományos keresztségben az Archaeoraptor nevet kapó, tollasgyíkszerű lény kövületei azonban ügyes hamisítványok voltak csupán.

"A tudományos szenzációverseny éllovasának számító National Geographic szerkesztői finoman szólva sem jártak el megfontoltan, a cikket ugyanis az amerikai Science és a brit Nature című szaklapok nem sokkal korábban már visszautasították" - mondja Galácz. A lelet eredetét ugyanis a cikk szerzője, az amerikai Christopher Sloan nem tudta meggyőzően dokumentálni, mint ahogy azt sem, hogy a szenzációsként tálalt kövület átesett volna az ilyenkor szokásos - röntgenes átvilágítást, radioaktív izotópos kormeghatározást is magában foglaló - vizsgálati procedúrán. Nem véletlen, hogy röviddel az ominózus publikálás után kiderült, olyan hamisítványról van szó, amelyet feltehetően az első, valóban szárnyasnak nevezhető ősmadár, a 150 millió évvel ezelőtt a mai Bajorország területén élt Archaeopteryxről koppintottak.

A hamisítók kilétére máig nem derült fény, arra viszont igen, hogy nem szöszöltek túl sokat: úgy ragasztották össze egy ősmadár és egy apró testű, röpülni nem tudó dinó csontjait őrző kövület lemezeit, mint a darabokra tört váza cserepeit - tudható meg a Texas Egyetem kutatói által öt éve, az orvosi képalkotó berendezések paleontológiai célú felhasználásával lefolytatott vizsgálatból (lásd Kövületátvilágítás című írásunkat). Ugyanakkor az is igaz, hogy az ál-láncszem előkerült darabjai addig ismeretlen fajoktól származtak. A szakmai leleplezés után egy évvel a National Geographic tényfeltáró riportnak álcázott beismerést tett közzé. Olvasói innen tudhatták meg például azt is, hogy a Kínából Amerikába becsempészett, egykor szenzációsnak mondott leletet a - "félrevezetett" - szerző egy magánmúzeumtól kapta, a kövület feketepiaci ára pedig 80 ezer dollár volt.

A paleontológiai hamisítványoknak Kína egyébiránt is őshona. A Liaoning tartományban az utóbbi évtizedben talált tollashüllő- és madárleletekről ugyanis már több alkalommal kiderült, hogy a megtalálók a magasabb vételár reményében manipulálták őket: többnyire a restaurátori kézügyességet igénylő, a fent vázolttal megegyező kirakós trükkökkel próbálták félrevezetni a tudósokat - s felverni az árakat. Főzy István paleontológus a Természet Világa című folyóirat februári számában megjelent cikkében például azt állítja, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumban tavaly vendégeskedő, Kínai tollas dinoszauruszok című vándorkiállításon is szerepelt egy Sinosauropteryx nevű egykorvolt élőlényt megőrző kövület, amelynek a farka tollbokrétában végződött. A Sinosauropteryx a valóságban nem viselt efféle díszt, egy Caudipteryx nevű másik állat viszont igen. Főzy szerint a tollas kődarab beillesztését láthatóan gondosan végezték el, ennek ellenére, mint írja, a szakértő szemnek "nem volt nehéz észrevenni a betoldást".

Megesik persze az is, hogy a hamisítvány átmegy a vizsgán. A paleontológiai legendárium emlékezetes példája szerint a németországi Holzmadenben 1966-ban előkerült egy olyan "lenyomat", amely az őshüllők nemzetközi szaktekintélyét, Friedrich von Huene német paleontológiaprofesszort is tévútra vezette. A mindössze 1 méter hosszú csontvázleletet Huene bébihalgyíknak, azaz juvenilis Ichthyosaurusnak nevezte el. Az ezredfordulón elvégzett modern műszeres vizsgálatok aztán megállapították, hogy a kő valóban arról a jól ismert németországi lelőhelyről származik ugyan, ahonnan számtalan százmillió évesnél is öregebb őskövület került már elő, de a hallenyomatot ügyes - feltehetően őslénytanban is járatos - csínytevők utólag faragták bele az ominózus, egyébiránt hosszú évekig egy holzmadeni kocsma asztallapjaként szolgáló kődarabba. A szigorúságáról ismert paleontológusszakma ezúttal azonban elnézőnek mutatkozott, mivelhogy a halgyíkkölyök azonosításakor Huene professzor elmúlt már 91 éves.

VAJNA TAMÁS