Bujkáló nácik felkutatásával a nagyra nőtt és egyre bővülő "Wiesenthal-hálózat" majdnem tucatnyi intézménye közül ma már lényegében csak a jeruzsálemi központ foglalkozik. Pedig mióta a háború után első kis linzi irodájában elkezdte gyűjteni az adatokat, egészen mostani haláláig a nácivadász állandó jelzője volt Simon Wiesenthalnak. Még akkor is, ha ő maga elismerte, hogy a talán legnagyobb fogás, Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi bíróság elé állítása végső soron nem az ő érdeme volt. Ő "csupán" Eichmann nyomára bukkant Argentínában, a zsidók deportálásának fő szervezőjét aztán az izraeli titkosszolgálat, a Moszad rabolta el és vitte Izraelbe.

Az 1961-ben alapított bécsi Zsidó Dokumentációs Központot 1977-ben követte a Wiesenthal nevét viselő második, igaz, meglehetősen másfajta intézmény ötlete. Marvin Hier kanadai rabbi a kaliforniai Los Angelesben holokausztközpontot és toleranciamúzeumot szeretett volna létesíteni. Jó érzékkel felismerte, hogy a jeruzsálemi Eichmann-per óta világhírűvé vált nácivadász, Wiesenthal neve különösen jól mutatna a homlokzaton. "Ha csak egy múltba néző, halott múzeumot csinálnak, akkor áldásom rá, a nevemet viszont csakis aktív, élő, a mai ügyekre is koncentráló intézménynek vagyok hajlandó odaadni" - közölte erre Wiesenthal. De aztán rájött, hogy az amerikai ötlet egyáltalán nem árt az általa képviselt ügynek, sőt.

1987-ben aztán Kalifornia állam parlamentje 5 millió dollárt adományozott, hogy a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ keretében létrejöjjön a tolerancia múzeuma is. "A megfelelő név - írta Wiesenthal a magyarul Az igazság malmai címmel 1991-ben megjelent memoárjában - »az intolerancia múzeuma« lenne, hiszen itt főleg az üldözés példáit szemléltetik... Én pedig, hiába, optimista vagyok, és hiszek benne, hogy az intolerancia csak életünk egyes szakaszaiban válhat uralkodóvá - a végső győzelem a toleranciáé lesz."

Wiesenthal végül egyetértett a többi, a nyolcvanas években sorra létrehozott kisebb centrum, a szintén az ő nevét viselő New York-i, torontói, jeruzsálemi és párizsi intézmények megnyitásával is. Belátta, hogy a holokauszt emlékét fenntartó központok számának szaporodása elősegíti, hogy megvalósuljon életcélja, az áldozatok emlékének megőrzése. Persze nem volt mellékes a Los Angeles-i adományokból havonta Bécsbe érkező pénz sem, főleg hogy az osztrák államtól semmilyen anyagi támogatásban sem részesült a nácivadász, aki eleinte nyugatnémet kártérítési pénzekre és az ausztriai zsidó közösség segítségére támaszkodott. Igaz, a párizsi Wiesenthal-centrum 1988-as létrehozásakor rivalizálástól tartott, ezért volt némi ellenvetése, mondván, hogy az európai központ nem Párizsban, hanem nála, Bécsben van. Fenntartásai mégis hamar elszálltak, amikor érezte, hogy változatlanul nagy tisztelet övezi, és mindenben továbbra is kikérik tanácsát. Simon Samuels, a párizsi központ vezetője, aki több mint húsz éve ismerte a mentorának tartott Wiesenthalt, a HVG-nek adott telefoninterjúban most is nélkülözhetetlennek mondta Wiesenthal segítségét abban az akcióban, amelynek eredményeképpen Argentínában elfogták, majd kiadták Olaszországnak, és 1997-ben Rómában bíróság elé állították Erich Priebke német SS-tisztet, aki egy partizánakciót megbosszulva a Róma melletti Ardeatinében 335 civilt végeztetett ki.

Legutóbb Miamiban, majd Buenos Airesben létesült Wiesenthal-központ. Hogy miért éppen ezekben a városokban, arra a HVG kérdésére Avraham Cooper rabbi, a Los Angeles-i centrum helyettes vezetője, úgy válaszolt: "Miamiban igen sok zsidó él, Buenos Aires szintén nagy létszámú zsidó lakosságát pedig az utóbbi időben antiszemita támadások érték. Wiesenthal nevével egyértelműen jelezni kívánjuk, hogy figyeljük, mi történik ezeken a helyeken." Cooper azt is érzékeltette, hogy a Wiesenthal-hálózat tevékenysége elsősorban az újjáéledő antiszemitizmus, a neonácik akciói, a holokauszt tagadása ellen irányul. Mint mondta: legfontosabb vállalkozásuk most a jeruzsálemi "emberi méltóság centruma". A közelmúltban volt az ünnepélyes alapkőletétel. A magánadományokból és amerikai állami pénzekből létesülő centrum központi gondolata Cooper rabbi szerint az, hogy immár ne a múlt, hanem a ma kérdéseivel foglalkozzon, például azzal, hogyan tudnak a zsidók együtt élni egymással és nem zsidó szomszédaikkal.

A nácivadászat egyik legismertebb központjává viszont az 1970-es években az amerikai igazságügy-minisztérium különleges vizsgálati hivatala (Office of Special Investigation, OSI) vált. Ha exnácik felkutatásáról, kiutasításáról, kiadatásáról van szó, szorosan együttműködnek a Wiesenthal-központokkal. A segítségnyújtást nem árnyékolja be, hogy a hivatal igazgatója, Eli Rosenbaum a Waldheim-ügyben még Wiesenthal egyik leghevesebb bírálója volt. 1986-ban derült fény az osztrák köztársasági elnök második világháborús katonamúltjára, majd 1993-as könyvében Rosenbaum azzal vádolta meg Wiesenthalt, hogy Waldheim eltitkolt múltjára már 1979-ben rábukkant, de elhallgatta. Rosenbaum elmondta a HVG-nek, hogy amerikai bíróságok még most is 18 náci bűnös ügyében folytatnak eljárást. Negyedszázados fennállása alatt az OSI összesen 101 náci háborús bűnöst fosztott meg amerikai állampolgárságától, illetve utasított ki az országból. Rosenbaum közlése szerint most nem folyik magyar vonatkozású eljárás, de 1997-ben Koréh Ferencet, a Székely Nép című egykori erdélyi antiszemita folyóirat szerkesztőjét, illetve 1993-ban Szendi József korábbi csendőrtisztet arra hivatkozva utasították ki, hogy 1950-1951-ben hamis adatokat közöltek bevándorlási dokumentumaikban.

Közben egyelőre bizonytalan - legalábbis a HVG által megkérdezett illetékesek válaszából nem derült ki egyértelműen -, mi lesz az első, a bécsi központ sorsa az alapító halála után. Bécs város vezetői a hírek szerint úgy döntöttek, hogy állandó otthont létesítenek Wiesenthal archívumának. Los Angeles már korábban jelezte, hogy magából Wiesenthal bécsi irodájából kiállítási darab lesz a kaliforniai toleranciamúzeumban. Ettől függetlenül a bécsi dokumentációs centrum - közölte a HVG-vel Cooper rabbi - egy ideig még nem zár be. Annál is kevésbé - jelezte Simon Samuels -, mert a bécsi archívum számítógépre vitele még csak a G betűnél tart. A digitalizálás nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden irat nyilvánossá válhat. Az osztrák hatóságoknak egyelőre adatvédelmi aggályaik vannak. De az sem volt véletlen, hogy Wiesenthal jóformán sohasem fedte fel azokat a forrásokat, ahonnan az információkat kapta a bujkáló náci háborús bűnösök rejtekhelyéről. "Senkinek az életét nem akarom veszélyeztetni, különösen azokét nem, akik segítették a munkámat" - mondta korábban Wiesenthal (HVG, 1996. október 19.). Legfeljebb olyan célzásokat engedett meg magának, mint egyszer azt, hogy az SS egy volt tagja azért adta fel egykori társát, mert - nem is kevés - pénzre volt szüksége.

Feltűnő, hogy Wiesenthal hívei és követői közül kevesen törtek vagy törnek a nácivadász babérjaira. Ez ugyanis nem igazán veszélytelen foglalkozás. Wiesenthal többször kapott fenyegető levelet, 1982-ben pokolgép robbant a lakása lépcsőházában. A jeruzsálemi iroda vezetőjéről, Efrajim Zuroffról - aki 2002-ben elindította a vitatott Utolsó esély akciót a még élő náci bűnösök kézre kerítésére - gondolják, hogy ő lehet Wiesenthal utóda. Zuroff szerint a nácivadászat ma már nem igazán érdekli az embereket. Tény - mondta -, hogy az exnáci aggastyánok látványa inkább részvétet, mint bosszúvágyat kelt. Ő mégsem ért egyet azzal, hogy a nyolcvanas-kilencvenes éveiket taposó egykori nácikat meg kell kímélni az igazságszolgáltatástól.

Az Utolsó esély akcióval néhány náci felkutatását el lehet ugyan még érni, de a legutóbbi években Wiesenthal is már leginkább csak azt regisztrálhatta, hogy egy-egy náci bűnös előbb hunyt el, mint ahogy a késlekedő vagy elhúzódó bírósági eljárás véget ért volna. "Az ügy ezzel lezárva" - írta szokása szerint az akták végére Wiesenthal.

BŐHM ÁGNES