"Állítom, hogy Wiesenthal úrnak más kapcsolata volt a Gestapóval, mint nekem!" Ezt az inszinuáló megjegyzést Bruno Kreisky osztrák kancellár - aki 1938-ban a zsidóüldözés elől Norvégiába emigrált - engedte meg magának 1975 októberében egy interjúban. Az előzmény: pár nappal korábban Kreisky, aki már harmadszor győzött az osztrák parlamenti választásokon, csak hajszálnyi többséget szerzett, így az utolsó pillanatig félő volt, hogy koalícióra kényszerül a Szabadság Párttal, az akkoriban számos egykori nácit a soraiban tudó FPÖ-vel, és a párt vezetőjét, Friedrich Petert teszi meg alkancellárnak. Márpedig az éppen múlt szombaton elhunyt Peter neve szerepelt azon a listán, amelyet Simon Wiesenthal - miként Az igazság malmai című, magyarul is megjelent könyvében megírta - éppen a választás előtt talált meg a "tiszti tanfolyamra jelölt SS-altisztekről. A felsoroltak a hírhedt 1. SS-gyalogdandárhoz tartoztak, amely a Szovjetunióban elkövetett rémtetteiről volt nevezetes." A konzervatívokhoz közel álló Wiesenthalnak akkor már alaposan elmérgesedett a viszonya Kreiskyvel, miután négy exnácit leplezett le a kancellár 1970-ben alakított szocialista párti kisebbségi kormányában.

A választás után Kreisky "tévénézők milliói előtt kezdett féktelenül szidalmazni, mondván, hogy viselkedésem felháborító, és igazából őellene irányul, Friedrich Peter csak ürügy" - írja Simon Wiesenthal. A konfliktus felbukkan Kreisky Középpontban az ember című visszaemlékezésében is. Szerinte Wiesenthalt az a meggyőződés fordította vele szembe, hogy "a zsidóság elleni bűn zsidó származással miniszterelnökséget vállalni az antiszemita, neonáci Ausztriában". Kreisky egyébként is más nézeteket vallott a múlt kezeléséről, mint ellenfele. Memoárjában le is írta, hogy sokkal meggyőzőbbnek tartja "a megbékélést, mint azt, ami ótestamentumi gyűlöletnek is nevezhető".

1975-ben hat hétig tartott a háborúskodás. "Amikor a munkásságomat minduntalan a maffiával meg a vérbosszúval hozta kapcsolatba, körítésül arra is utalt, hogy egyszer már meg kellene vizsgálni, milyen jogon tartom fenn Bécsben úgynevezett irodámat" - idézte fel az akkor még magányos vadász Wiesenthal, aki be is perelte a kancellárt a bevezetőben idézett gestapós gyanúsításért. Kreisky mentelmi jogát a parlament nem oldotta fel, a per elmaradt. De elállt a pertől maga Wiesenthal is. Nemcsak azért, mert Kreisky hecckampányát a Wiesenthal-központ és a bécsi zsidó hitközség elleni hisztéria, sőt fizikai támadás követte, hanem azért is, mert attól tartott, a kancellár dühében elzárja a Szovjetunióból kivándorló zsidók előtt az Ausztrián át Izraelbe vezető utat. Cserébe nem állt fel az a parlamenti bizottság sem, amelyet Heinz Fischer (a mai osztrák államelnök), a szocialista frakció épp akkor kinevezett vezetője követelt Wiesenthal ellen. Fischer harminc évvel a történtek után önkritikát gyakorolt, és az agg nácivadász halálakor azt hangoztatta, mennyire megnyugtatja, hogy pár hónapja személyesen ő tüntethette ki Wiesenthalt a köztársaság nagy aranykeresztjével.

Merő véletlen, hogy éppen Wiesenthal halála után egy nappal jelent meg Bécsben a Kreisky-hagyatékot kezelő történész, Oliver Rathkolb könyve, A paradox köztársaság 1945-2005 címmmel. Ebben a szerző azt állítja: a kancellárhoz kelet-európai titkosszolgálatok juttatták el a vádakat Wiesenthal náci kollaboráns mivoltáról. Miután Wiesenthal a lengyelországi zsidók elleni kampányról írt könyvet 1969-ben, illetve az 1970-es években azzal vádolta az NDK-t, hogy ott több náci háborús bűnös bujkál, mint az NSZK-ban, állítólag varsói és berlini információk mentek Kreiskyhez. Sőt Wiesenthal lebuktatására koronatanúként meg is nevezték Theodor Oberländert, egy volt náci tisztet, aki 1960-ig - amíg az NDK-ban távollétében életfogytiglanra nem ítélték - az elűzöttek minisztere volt az Adenauer-kormányban. Rathkolb szerint Kreisky kapcsolatba is lépett vele, de Oberländer csak fontoskodott, és nem szolgált bizonyítékokkal. Ennek ellenére, bár magas szinten próbálták Kreiskyt és Wiesenthalt összebékíteni, a kancellár 1990-ben bekövetkezett haláláig sikertelenek maradtak ezek az erőfeszítések.

FÖLDVÁRI ZSUZSA