Portré: Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter
"Kezdetben atomfizikus szerettem volna lenni, de amikor egy ismerősöm elmesélte, hogy miként lehet matematikai modellekkel optimalizálni például a tejszállítást, elhatároztam, közgazdász leszek" - kezdi az előző rezsimben pártmunkássá, majd megyei népi ellenőrző-bizottsági elnökké emelt, baloldali érzelmű asztalos idén 57 éves leánya, milyen hatásokra választott pályát.
A sátoraljaújhelyi elemit, majd a miskolci érettségit követően így kerül Pestre, ott is a közgazdasági egyetem népgazdasági tervező-elemző szakára. De vonzza más is: "A sváb famíliákban az egymás ügyeivel való foglalkozás része a családi kultúrának, és én ebben szocializálódtam" - magyarázza, honnan benne az erős közéletiség. Nem csoda hát, hogy bár "több egyetemi tanszék is marasztalt, úgy éreztem, ha kaptam valamit, azt nekem illik vissza is adnom". Miskolcon a megyei állami építőipari vállalatnál kezdi az adósság hét éven át való törlesztését. 1981-ben azonban új életet kezd - immár a megyei pártapparátusban. 1986 végén már ő a gazdaságpolitikai titkár, "35 évesen, nőként, egy macsó megyében, bizony furán néztek rám". Csakhogy jön a rendszerváltozás. Az újrakezdés a Magyar Hitelbank miskolci igazgatóságán indul, majd 1993-tól az Agrobanknál, 1996-tól pedig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank vezérigazgatójaként folytatódik. A következő lépcsőfok egy Gyurcsány-cég, a Perfekt Rt. területi igazgatósága. Mindeközben 1994-től a politikában is reaktiválja magát: egyéni képviselő lesz a miskolci önkormányzatban, sőt 2002-től Miskolc alpolgármestere, 2004-ben pedig ciklus közben lesz honanya.
"Ifjan kosaraztam, kézilabdáztam, és a férjem miatt szurkolóként a futballal is meg kellett barátkoznom. Mára maradt a természetjárás, a kerékpározás és az evezés" - említ karbantartó élvezeteket a miniszter asszony, aki ha Pestre szólítja a kötelesség, csak kívül marad a városon: "Szentendrén van egy lakása a lányomnak." A hátország azonban Miskolc, ahol férjével egy sorházi lakást birtokol. Az említett gyermek, Zsuzsa, bölcsész, jelenleg vállalkozó, bátyja, a 32 éves Gábor pedig történész.
- Egykori egyetemi évfolyamtársai ambiciózus ifjú leányként emlékeznek önre. Lehet, hogy már akkor belőtt magának valami olyasféle magasságot, mint a miniszteri bársonyszék?
- Így soha nem helyeztem el magam a társadalmi hierarchiában. Ehelyett mindig azt tartottam fontosnak, hogy tájékozott legyek, hogy akkor is alakítani tudjam a sorsomat, ha nehéz helyzetbe kerülök. Igyekszem a tudásfelhalmozás oldaláról kiindulva felépíteni az életem. Ebből adódtak a kihívások, amelyek megtaláltak, és nem fordítva.
- A tudásfelhalmozási folyamat része volt, amikor - a Kádár-éra zenitjén - ígéretes ifjú vállalati közgazdászként pártkarrierre váltott?
- Bennem ott bujkált az ambíció, hogy próbáljam egy picit megváltoztatni a világot. És bár úgy véltem, hogy a Borsodi Állami Építőipari Vállalatnál is komoly teljesítményt hozhatok ki magamból, a pártmunkát mégis jobb pályának éreztem.
- Olyannyira, hogy az utolsó percig kitartott. Ahogy akkor mondták: ön oltotta el a villanyt...
- Sokan tanácsolták, hogy váltsak, én azonban más típus vagyok. A főnökömtől, az utolsó megyei első titkártól, Dudla Józseftől rengeteget tanultam, emberileg és vezetési módszerekben. Ha leválok, őt kellett volna hátba támadnom.
- Nyilván akkoriban is azon volt, hogy maga irányítsa a sorsát. Feltesszük, dönthetett, hogy az MSZP-apparátusban folytatja-e. Mégis az apolitikus bankszférába emigrált. Elege lett?
- Ami a választási lehetőségeket illeti, nos, azt rosszul gondolják. Miután nem csatlakoztam a pártot alapvetően átalakító és megreformáló reformkörökhöz, nem volt lehetőségem a folytatásra. Nemkívánatos személy lettem: az előző nómenklatúra jeles képviselője.
- Ezért vagy másért, azért mégiscsak túl éles fordulatnak tetszett, hogy a szocializmus építésének hivatásos munkásából egyenesen a kapitalizmust megtestesítő bankszférába ment. Nem akármilyen vesszőfutás lehetett...
- Pedig azok voltak életem legszebb évei. A Rákóczi Bank ötlete ráadásul még az 1988-1989-es párttevékenységemhez kötődik. 1996-ig nem igazán tudott ugyan kibontakozni, ám akkor engem kértek fel, hogy legyek a vezetője. Egy anyához hasonlítottak, akitől szülés után elvették a fejlődésben kissé visszamaradt gyerekét, de újra egymásra találtunk. Gondozásomba vettem, hogy megmutassam, mire képes valójában.
- Mégis újra elhagyta a gyermeket. A Rákóczi tönkrement. Még vizsgálat is folyt ön ellen...
- A bank az utódaim kezén valóban tönkrement, amit persze nagyon sajnáltam. Az ellenem indított eljárások viszont még a nyomozati szakaszban meghaltak. Azért nem hittem volna, hogy a saját városomban egy Diósgyőr-meccsen a karzatról ilyesmiket fognak lekiabálni nekem, hogy "hová tetted a Rákóczi Bank pénzét?".
- És mire jutott e menetelés közben az ön kalandos éveit végigasszisztáló férje?
- Évfolyamtársam volt, közgazdász ő is. Még az egyetemen házasodtunk. Azt szoktam mondani, hogy ha az ember fiatalon nem veszítené el az eszét, kihalna az emberiség. Ő aztán a miskolci városi tanács tervező kisvállalatánál lett gazdasági vezető. Abszolút más személyiség. Visszahúzódó, aprólékos. Nagy a tűrőképessége.
- Fogadjunk, hogy ön vette férjül...
- Tényleg én néztem ki magamnak. Komoly, művelt és olvasott fiú volt, ráadásul csendes - és ezáltal kifejezetten szimpatikus. Vonzott az is, hogy sokkal érettebbnek tűnt a többi fiúnál.
- Az ön puritánsága meg szinte a mozgalmi időket idézi. Láttuk esküt tenni kortalan kiskosztümjében, most pedig közelről konstatálhatjuk, hogy közéleti szereplés ide vagy oda, nem sminkeli magát. Vagy az észrevehetetlenségig rafináltan...
- Szeretek persze én is jól kinézni, de a szememet csípi a festék, meg ki is pirosodik tőle. Arany ékszer is csak azért van rajtam, mert minden más fémre allergiás vagyok.
- Erről - mostanáig - semmit nem tudott a világ. Az viszont pártberkekben már-már legenda, milyen kemény debatter. Egy, Horn Gyula tiszteletbeli elnöki címéről folyó éles szóváltását szokták példaként emlegetni, amit Vitányi Ivánnal, a párt nagy vitabajnokával folytatott, s amelynek végén Vitányi a szó szoros értelmében kimenekült a teremből...
- Kellemetlen ügy volt, de azóta igyekeztem többször is jelzéseket adni Ivánnak arról, hogy nagyon tisztelem. Szóval nem eszünk ugyan egymás tenyeréből, de a dolog tisztázódott. Bennem nincs tüske, és remélem, ő is megértő már.
- Most, amikor egyre több helyen téma Gyurcsány Ferenc sorsa, illetve a lehetséges utód, akár még az is felmerülhet, hogy például mert még úgysem volt női miniszterelnöke az országnak, a párt megbízhatná e feladattal. Miután szereti a kihívásokat, mit mondana?
- Ne ijesztgessenek ilyen kérdésekkel! Bevallom, már a miniszterség sem szerepelt az álmaim között. Ezt sem a személyes karrier miatt vállaltam, hanem mert valóban kihívásnak tartom. Ha engem egy közösség felkér egy feladatra, mert megbízik bennem, akkor én mindent el szoktam vállalni. Azért nem gondolom, hogy az önök említette változat reális volna...
LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN