2009. október. 21. 00:00 HVG Utolsó frissítés: 2009. október. 21. 18:31 Nemzetközi gazdaság

Pikáns história

Üzletbezárásokkal próbálja leszorítani költségeit és túlélni a válságot a brit French Connection divatcég.

Nem sok jóval kecsegtette részvényeseit a minap Stephen Marks, a brit French Connection UK (FCUK) szókimondásáról ismert főnöke és egyben legnagyobb tulajdonosa, amikor közölte: fogalma sincs, hogy a négy évtizede általa alapított cég mikor lesz ismét nyereséges. A bejelentés aligha volt váratlan, hiszen a tehetősebb fiatalok kegyeiért – többek között az olasz Benettonnal, a hongkongi Esprittel, az amerikai Gappel és az olasz Diesellel – versengő FCUK vesztesége az idei első félévben 13 millió fontra duplázódott az egy évvel korábbihoz képest, pedig a forgalom 4 százalékkal, 116 millió fontra emelkedett. A trend az idén aligha fordítható meg, ám a felső középkategóriába sorolt londoni divatcég már a 2008–2009-es pénzügyi évét is ráfizetéssel zárta.

A bajok nem egyik napról a másikra jelentkeztek, a nyereség 2004 óta folyamatosan apad. A céget az olcsóbb, minőségben kevésbé igényes, de hasonlóan trendi termékeket kínáló spanyol Zara és a svéd H&M szorongatta meg. A profit lemorzsolódását a brit piacot különösen megviselő recesszió is felgyorsította, az angol font gyengülése pedig az idén 3 milliós többletköltséget okoz, az alapanyagokat ugyanis főként Európából és az USA-ból szerzik be.

HVG
Alapítása óta másodszor kerül lejtmenetbe a FCUK. Első veszteségét 1989-ben könyvelte el, a hátterében akkor is a recesszió húzódott meg. Két évtizede a csőddel fenyegető helyzetben Marks mélyen a zsebébe nyúlt, és 3,5 millió fontot tett be az akkoriban még a többségi tulajdonában lévő, ma 42 százalékban birtokolt cégbe, amelynek vezetéséről is lemondott, az irányítást egy tapasztalt menedzserre bízva. A 61 éves, színes egyéniségű Marks botcsinálta üzletember. Az iskoláit otthagyva 16 évesen apja fodrászüzletében segédkezett, és bár ígéretes teniszezőnek indult – Wimbledonban 1964-ben ifibajnok volt –, két évvel később a hivatásos sportnak is hátat fordított. Egy londoni varrodában kezdett dolgozni, majd Párizsba utazott, ahol megismerkedett egy divattervezővel, aki meggyőzte, indítson saját vállalkozást. Marks 1969-ben French Collection néven nyitotta meg üzletét, és a ruhaterveket is ő készítette.

Vállalkozásának pénzügyi alapját is Párizsból teremtette elő: megtetszett neki az akkor divatos forrónadrág, vett néhányat, és a londoni Miss Selfridge divatboltláncnak kínálta fel eladásra. A termék sikert aratott, az első évben 180 ezer fontot hozott neki, őt pedig hamarosan Forrónadrágkirályként emlegették Londonban. A pénzből saját cégét fejlesztette, amelyet William Friedkin 1971-es filmje után French Connection (Francia kapcsolat) névre keresztelt át. Nicole Farhi szabadúszó divattervezővel folytatott kapcsolatából nemcsak két gyereke született, de egy új márka is cége számára. A vállalkozásnak hamarosan már olyan jól ment, hogy az 1980-as évek közepén az USA-ban kezdett terjeszkedni.

HVG
Az 1990-es évek válságából kilábalva zseniális, de ellentmondásos marketingkampányba kezdett a korábban erre nem sokat adó Marks. A cég nevének rövidítését (FCUK) felhasználva áthallásos hirdetési hadjáratot indított, amivel botrányos hírverést csapott a vállalat körül. A nyomdafestéket nem tűrő, angolul a szexuális aktus tőle csak egy betűcserében különböző durva kifejezésére és a káromkodások állandó összetevőjére utaló, márkanévvé emelt rövidítés sulykolása ellen az anglikán egyház is tiltakozott. A brit reklámszövetség vizsgálatot indított, a legtöbbször kisbetűvel írt fcuk használatát végül nem tiltották be, de a szójáték meglovaglása – például új üzlet nyitásakor vagy pólófeliratként – időről időre viharokat kavar.

A mostani bajokat nem lehet egy szóviccel elütni, ezért marad a költségcsökkentés. Legutóbb arról döntöttek, hogy bezárják 21 japán üzletüket, s a jövőben kizárólag az interneten keresztül értékesítik termékeiket a szigetországban. Az induláskor, 2001-ben még ígéretesnek tűnő japán piac mára befagyott, az idei veszteség akár 2,7 millió is lehet. A forgalom ötödét adó észak-amerikai üzletág már az első félévben ekkora mínuszban zárt, ám ott még kivárnak, egyelőre csak a New York-i központot érintette a cég egészére kiterjedő ötvenfős létszámleépítés.

TÁLAS ANDREA

Címkék