"A paktum hovatovább alig több, mint egy úriemberi megállapodás - úriemberek nélkül!" Ekképp értékelte, nem éppen hízelgően, egy liberális brit euroatya múlt héten az EU-tagállamok költségvetési hiányát szabályozó közösségi előírások hitelességét. Egyik német párttársa pedig arra hívta fel a berlini pénzügyminiszter, Hans Eichel figyelmét, hogy az állami takarékosság jegyében született EU-szabályok eredetije az Ótestamentumban található: József ugyanis gondosan félrerakta a hét bő egyiptomi év termését a rá következő hét szűk esztendőre.

HVG

Még a németek közül is sokan nyelik le nehezen az EU-ban, hogy jóllehet a közös pénz értékállóságát szavatolni hivatott szigorú szabályrendszert, az úgynevezett stabilitási és növekedési paktumot 10 éve Németország kezdeményezésére alkották meg, ám amióta a német kormány képtelen eleget tenni e követelményeknek, éppen Berlin az előírások fellazításának élharcosa (HVG, 2004. szeptember 11.). Különösen magasra csaptak a hullámok a múlt hét elején, amikor Gerhard Schröder német kancellár a Financial Times londoni pénzügyi napilap hasábjain kifejtette átalakítási elképzelését. Schröder szerint a jövőben nem számítana, ha egy tagállam költségvetési deficitje meghaladja a GDP 3 százalékát, ha annak oka a strukturális reformokban, illetve a gazdaság stagnálásában rejlik. Bizonyos költségvetési kiadásokat pedig - mint az oktatásra, kutatás-fejlesztésre költött summákat és olyan speciális tételeket, mint a Németország egyesítése miatti többletráfordítások, valamint a közös EU-kasszába való tagállami befizetések - ki kellene hagyni a deficitszámításból. Valamint - tette hozzá Schröder - a befolyásolás lehetőségét, egészen kivételes helyzetektől eltekintve, ki kellene venni az uniós intézmények hatásköréből, és a korrekciót a nemzeti parlamentekre kéne hagyni.

Aligha véletlen, hogy a kancellár az EU-pénzügyminiszterek múlt heti ülése elé időzítette írását, amelynek egyes részletei összecsengenek más uniós vezetők korábban megpendített kívánságaival. Silvio Berlusconi olasz kormányfő például a katonai kiadások, Jacques Chirac francia államfő a tudományos kutatási ráfordítások beszámításától tekintene el. Ám Schröder spekulációja nemigen vált be: az európai pénzügyérek zöme nem vevő portékájára, amelyet a német szövetségi bank egyenesen "a paktum gyakorlati felszámolásának" titulált, rámutatva, hogy az rövid úton az eurókamatláb emelkedéséhez vezetne. A költségvetési szigor mellett elkötelezett holland pénzügyminiszter, Gerrit Zalm nyomban kifakadt: "mindig kellemetlen, ha kormányfők beleavatkoznak a pénzügyminiszterek dolgába". Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő és egy személyben pénzügyminiszter - aki soros EU-elnökként az állam- és kormányfők március 22-ei csúcstalálkozóján pontot kíván tenni a reformalku végére - láthatóan mindent megtesz, hogy a miniszterek március 8-áig egymás közt megállapodjanak az érdemi változtatásokban, s a csúcsra már csak a kész egyezségre való formális rábólintás maradjon.

Juncker az uniós pénzügyi döntéshozók és szakértők főáramának nézeteit kívánja érvényre juttatni, akik visszautasítják Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank (ECB) elnökének állítását, miszerint a paktum legkisebb módosítása is aláásná az euróba vetett bizalmat. Juncker úgy látja, hat év után elérkezett az idő a szabályok finomítására, s a paktum nevében szereplő stabilitás mellett nagyobb súlyt kell helyezni a növekedésre. Nem ért egyet viszont a szélsőséges felpuhítási kísérletekkel, szem előtt tartva, hogy néhány éven belül új országok lépnek be az egységes valutaövezetbe.

Az eurózóna pénzügyminisztereinek múlt heti ülésén kedvező fogadtatásra talált ez a törekvés. Az már biztosnak látszik, hogy nem változnak az úgynevezett maastrichti küszöbértékek, vagyis az EU a jövőben is megköveteli tagállamaitól, hogy költségvetési hiányuk a GDP 3 százaléka, államadósságuk pedig a 60 százaléka alatt maradjon, és a hiánykalkulációból egyetlen kiadási tételt sem lehet kihagyni. "Allergiás vagyok erre az ötletre - fogalmazott Juncker -, állandóan azon veszekednénk, hogyan különítsük el az egyik kiadásfajtát a másiktól." A miniszterek mindenekelőtt a szabályrendszer anticiklikus vonásaira akarnak ráerősíteni, vagyis ösztönzőket beépíteni arra, hogy a gazdasági ciklus felszálló ágában a kormányok többet takarítsanak meg. Lassuló periódusokban viszont nem volna kötelező a mostani előírás, amely a növekedés ütemétől függetlenül kifejezetten költségvetési többletre, de legalábbis egyensúlyra való törekvést követel meg. Csakhogy abban még meg kell állapodni, hogy mi a gyors és mi a lassú növekedés.

Csak akkor engedik meg büntetlenül a mai szabályok az eurózónában a 3 százaléknál nagyobb deficitet, ha a gazdaság recesszióba fordul, és legalább évi 2 százalékkal zsugorodik. A reformelképzelések szerint ez a könnyítés a jövőben a tartósan lassú növekedés esetére is kiterjedne, ám az utóbbi definíciója is hátravan még. Valószínűleg rugalmasabbá válnak a határidők is. Jelenleg a túlzott deficit tényének brüsszeli megállapításától számított 6 hónapon belül az érintett kormánynak korrekciós intézkedéseket kell hoznia, egy éven belül pedig vissza kell térnie a 3 százalék alá. A többség megduplázná ezeket a határidőket.

Az egyik legkényesebb - és még jócskán vitatott - kérdés a túlzott deficit okainak tartalmi értékelése. Sokan hajlanak rá, hogy enyhébb elbírálás alá essen, ha egy tagállam reformértékű, hosszabb idő után megtérülő államháztartási átalakítások átmeneti pluszköltsége miatt lépi át a 3 százalékos küszöböt. Juncker óvatosan pártolja azt a - Schröder által is szorgalmazott - gondolatot, hogy túlzott deficit esetén vonják ki az uniós kasszába való befizetést a túlköltekezés kategóriájából. Feltehetőleg azért, mert már a júniusi kormányfői csúcsra is gondol, amikor a 2007-2013-as EU-költségvetésről szóló, még ennél is nehezebb egyezség megkötését kell majd levezényelnie.

KOCSIS GYÖRGYI / BRÜSSZEL