A vastag overall és a bukósisak funkciója általában az, hogy megvédje az autóversenyzőt ütközés vagy tűz esetén. Iránban azonban további, igen sajátos előnye is van a testet tetőtől talpig fedő ruházatnak: megfelel az iszlám női öltözködési előírásoknak. Így lehetséges, hogy két teheráni hölgy a hagyományosan férfias sportnak tartott autóversenyzésben arat babérokat, ráadásul férfiak közt. Ez ritka kivétel, mert az iráni nők a szigorú vallási, ezen belül ruházkodási megszorítások miatt nem űzhetnek minden sportágat szabadon.

Az európai diplomás, gazdag gyáros apukák támogatása is kellett a Forma-3-ban is versenyző Laleh Seddigh, az 1600 GT autóosztály iráni bajnoka, valamint a raliban jeleskedő Zohreh Vatankhah sikereihez. Iránban a nőknek még a városi közlekedéshez is külön engedély kell egy férfi családtagtól, ráadásul az autóversenyzés kifejezetten költséges, egy egyedülálló nő a perzsa országban aligha tudná előteremteni hozzá a pénzt.

"Persze a szülők közbenjárásával sem volt könnyű előrejutnom" - mesélte a brit The Guardian című napilapnak az emancipáció iráni ikonjává vált 31 éves Laleh Seddigh. Tizennyolc évesen kért először versenyengedélyt az iráni autóverseny-szövetségtől, de hosszú és kitartó harc után csak négy éve kapta meg, Mohammad Hatami elnök viszonylag liberális éveiben. A hivatalos Korán-magyarázat szerint a versenypályán nem a férfiak és nők közötti, hagyományos értelemben vett társasági érintkezésről van szó, de a nőkre vonatkozó iszlám öltözködési szabályokat persze így is be kell tartani.

A ruhakódex számos sportkarrier gátjának bizonyult Iránban. A 2004-es athéni olimpia egyetlen iráni sportolónője, a 10 méteres légpisztolylövészetben indított, fejkendőben és hosszú kabátban versenyző Nassim Hassanpour például eredetileg a sportgimnasztika iránt érdeklődött, de ezt lehetetlenné tették a nők erkölcseinek védelmére hivatkozó iráni jogszabályok szigorú ruházkodási előírásai. Leili Khorsand iráni sportújságírónő szerint számos sportágban, így a labdajátékokban is nemzetközi mezőnybe kívánkozna az iráni női sport, a szigorú szabályok miatt azonban szóba sem jöhet, hogy kiálljanak más országok klubcsapatai ellen. Az újságírónő szerint már az is eredmény, hogy a nőknek egyáltalán lehet saját futball-, kosárlabda- vagy röplabdaligájuk. Nem véletlenül vált a sport különösen népszerűvé a nők körében is: az 1979-es iszlám forradalom után bezárták a szórakozóhelyeket, megszigorították a társas érintkezés szabályait, így a nők nemigen tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel.

Az először 1600, majd 1800 köbcentis járgányokkal, legutóbb pedig a Forma-3-ban jeleskedő Seddigh nemcsak honfitársnőinek vált példaképévé, már Hollywood is jelentkezett, hogy vászonra vinné a tabutörő hölgy történetét. Amelynek egyik epizódja, hogy amikor másfél évvel ezelőtt a versenyszabályok megsértésére hivatkozva a sportszövetség megtagadta tőle az indulás jogát, Seddigh papa - négy gázkészülék- és autóalkatrész-gyár tulajdonosa - megzsarolta a szövetséget: ha lánya kénytelen külföldön folytatni karrierjét, ő és a gyára is követi, több milliárd rialtól fosztva meg az iráni gazdaságot.

A raliversenyző Vatankhah is külföld felé kacsingat. Lehetetlen állapotnak tartja, hogy rendszeresen ki kell játszani a benzinkvótát, amely szerint Iránban a napi naftaadag mindössze 3 liter. Ennyi azonban - mondta Vatankhah a német Der Spiegel hírmagazinnak - a mindennapos városi autókázásához sem elég, ezért általában a feketepiacon szerzi be az üzemanyagot.

SCHREIBER ANDRÁS