Európai politikusok mérföldkőnek tekintik a kontinens muszlimjainak informális alkotmányaként is emlegetett dokumentumot, amelyet január közepén Brüsszelben, az Európai Parlamentben írt alá 28 ország közel ezer kisebb-nagyobb muszlim szervezetének képviseletében az Európai Iszlám Szervezetek Szövetsége (FIOE). Jóllehet többen is szkeptikusan fogadták a chartát, például azért, mert azt többnyire csak az iszlám egyik ága, a szunniták szervezetei szignálták, annyiban mindenképpen egyedülálló a kezdeményezés, hogy állítólag az európai muszlimok közel negyedét képviselő szervezetek értettek egyet a vállalkozással. Nem véletlenül szögezik le a 26 pontból álló charta legelején, hogy "különbözőségük ellenére az európai muszlimok közös értékeket és elveket vallanak. Ahhoz, hogy ezt az európai társadalmaknak megmutathassák, világosan ki kell fejezniük vallási meggyőződésüket és európai jelenlétük természetét."

A közös hang megtalálásához az is hozzájárulhatott, hogy - miközben markánsan elítélik a szélsőségeket - a charta nagyobb szerepet kér a muszlimok számára a társadalomban. A dokumentum például határozottan kijelenti: a 15-20 milliósra becsült európai muszlim közösség immár nemcsak vendég Európában, hanem szerves része a társadalomnak. Muszlim kommentátorok azt emelték ki, hogy a charta "üzenet az európai országoknak és kormányoknak, hogy alakítsanak ki komoly kapcsolatokat az európai muszlimokkal, hogy azok úgy érezhessék, valódi polgárai Európának". Szkeptikus elemzők viszont úgy vélik, a charta alig több vallási értékekre hivatkozó kalapozásnál. Sokan emlékeznek még Emad al-Bananinak, a FIOE korábbi főtitkárának két évvel ezelőtti nyilatkozatára. Ő akkoriban azt mondta, a muszlim kisebbségeknek pénzre van szükségük ahhoz, hogy kulturális rendezvényeket szervezzenek, civil szervezetekkel tartsák a kapcsolatot, és megfelelően reagáljanak az iszlámellenes médiakirohanásokra.

Így vagy úgy, a chartát több mint hat évig fogalmazták. Az Ausztriában élő, de egyiptomi állampolgár Ayman Ali, a FIOE új főtitkára szerint az a célja, hogy megmutassák, "nincs ellentmondás abban, hogy valaki európai és muszlim is egyben". Éppen ezért az európai nem muszlimok számára a dokumentum azt igyekszik megvilágítani, hogy az iszlám "fontos jellemzője a másság tisztelete", a férfi és a nő egyenlőségére hív, sőt az aláírók elítélik, hogy egyes muszlimok megfosztják a nőket törvényes jogaiktól. Az iszlám radikalizmustól rettegők megnyugtatására pedig azt is leszögezi a charta, hogy "az európai muszlimok ragaszkodnak a szekularizáció elvéhez, ami az állam semlegességét jelenti vallási ügyekben", és elfogadja az alapvető európai értékeket, amelyek "a toleranciára, az emberségességre és a testvériségre épülnek".

A charta értékeivel egybehangzóan nyilatkozott Szíria főmuftija, Ahmed Badreddín al-Hasszún is, aki az Európai Parlamentben január közepén tartott előadásában azt mondta: nem hisz a kultúrák közötti konfliktusban, mivel "mindannyian egy kultúrát építünk", az emberiség kultúráját. Al-Hasszún szerint egyébként nincs olyan, hogy szent háború, ő úgy gondolja, polgári, nem vallási alapon kell államokat létrehozni.

Nem az európai charta az első európai iszlámimázs-javító kezdeményezés: Svájcban például a zürichi muszlim szervezetek korábban szintén chartában fejezték ki elkötelezettségüket a svájci - világi - értékek mellett. A dokumentum mind a tíz fejezete a békének, az emberi jogoknak, a férfi és a nő egyenjogúságának, az integrációnak, a vallásközi párbeszédnek és az erőszak elutasításának a fontosságát hangsúlyozza. Az írás megfogalmazói még azt is kiemelték, hogy a muszlim szervezetek nem kívánnak egy iszlamista államot létrehozni Svájcon belül, mi több, eltekintenek attól is, hogy a sariát, az iszlám törvénykezést a svájci törvény fölé helyezzék, és elismerik a demokratikus államformát, ami "békés és harmonikus életet garantál mindenkinek, beleértve a muszlim kisebbséget is". De a németországi muszlimok is megalkották saját, 21 pontból álló chartájukat - már 2002 februárjában.

Az európai muszlim alkotmány szerzői azonban a korábbi chartáknál annyiban továbbmennek, hogy le akarnak számolni több olyan, általuk mítosznak nevezett félreértéssel, miszerint bármiféle kapcsolat lenne az iszlám és az erőszak között. Éppen ezért jónak látták definiálni a dzsihádot is, amely az aláírók szerint a belső megújulást jelenti, illetve az igazság népek közötti terjesztését.

Az elsők között üdvözölte a muszlim chartát Mario Mauro, az Európai Parlament olasz alelnöke, hazájában a konzervatív Forza Italia párt tagja. Úgy nyilatkozott, hogy a dokumentum "alapja lehet egy jobb és szélesebb körű párbeszédnek a muszlim közösség és az európai politikai világ között", hozzátéve, hogy a charta az ő értelmezésében egyfajta "etikai kódex az európai muszlimok számára, ami arra hívja őket, hogy vegyenek részt egy egyesült társadalom építésében", és "kövessék az igazságot, az egyenlő jogokat, és tartsák tiszteletben a különbséget".

Muszlim gondolkodók viszont azon rágódnak, vajon miért kell a muszlimoknak nyilvánosan kijelenteniük az európai értékek iránti hűségüket, amikor ezt másoktól nem várják el ilyen mértékben. A brit Iszlám Tanács képviselője, Mohibur Rahman már korábban is rámutatott arra, hogy egy ország iránti érzelmi kötődést írásos dokumentummal nem lehet kisajtolni. Szerinte ez csak akkor alakulhat ki, ha a muszlimokat teljes mértékben befogadják és értékelik, és ha a többi állampolgárhoz hasonló mértékben, szabadon gyakorolhatják a jogaikat. Rahmanhoz hasonlóan vélekedik Marseille muftija, Soheib Bencheikh is, aki szerint Franciaországnak nincs szüksége iszlám chartára. Ő e helyett azt javasolta, hogy az európai muszlimok neveljenek ki olyan példaképeket, akik képesek bemutatni az iszlám szépségét.

IZSÁK NORBERT