Kié nagyobb?
Oroszországban sikeres kísérletet hajtottak végre a legújabb vákuumbombával.
Oroszországban sikeres kísérletet hajtottak végre a legújabb vákuumbombával. Az új, minden hagyományosnál pusztítóbb fegyver robbanóereje négyszeresen haladja meg a hasonló amerikai bomba képességeit - jelentette be a napokban az orosz állami televízió. A két lépcsőben működésbe lépő bomba - az első robbanás után egy gyúlékony felhő terül szét a célterület fölött, majd a második detonáció berobbantja az aeroszolt - ledobásáról bemutatott képsorok ugyanakkor sok elemzőben kétségeket ébresztettek, szerintük a hadsereg nem úgy robbantott, ahogy a tévé állította. Sascha Lange, a berlini Politikatudományi Alapítvány katonai elemzője például felhívta az őt kérdező újságírók figyelmét arra, hogy az első képeken látszik ugyan egy TU-160-as típusú bombázó, ám a gép nyitott bombanyílásából semmi sem hullik ki. A vágás után pedig tényleg megjelenik ugyan az állítólagos vákuumbomba, ám a közelben már egy másik típusú gép látható. "Mielőtt a szerkezet állítólag földet ért volna, vágás következett, ezért nem derült ki, hogy valóban a bomba robbant-e fel, vagy pedig a földön rendezték meg a robbantást. Az is furcsa, hogy a detonáció egy lakatlan környéken történt, majd az újabb vágást követő képen romok és kiégett járművek látszanak" - mondta Lange. Hasonló véleményen volt a brit Andrew Brooks - volt bombázópilóta - is, aki szerint biztosra vehető, hogy az oroszok nem egy véglegesen kifejlesztett bombát, hanem egy kísérleti stádiumban lévő szerkezetet robbantottak fel.
A kétségek ellenére a hivatalos álláspontot tükröző orosz lapok dicshimnuszokat zengtek az amerikaiak által már a vietnami háborúban is használt vákuumbomba oroszok által továbbfejlesztett, 40 tonna trinitrotoluol robbanóerejével felérő változatáról, és hangsúlyozták: a tűz- vagy fulladásos halált okozó bomba bemutatása újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország és hadserege immár nem térdel a földön.
Közben egy nyugalmazott amerikai tábornok, Thomas McInerney egy kongresszusi meghallgatáson bejelentette: az amerikaiaknak az oroszokéinál is nagyobb hatékonyságú vákuumbombáik vannak, és ha azokat bevetik Iránban, "Teherán semmit sem rejthet el Amerika elől". "A mi bombánk nagy mélységben lévő célpontokat is képes megsemmisíteni, míg az oroszoké nem hatol be a felszín alá" - mondta az egykori főtiszt. A hivatalos Washington egyébként igyekezett nem foglalkozni az orosz eredményekkel, a külügyi illetékesek azt mondják, Moszkva Amerika szövetségese, és jogában áll fejleszteni arzenálját.