2006. december. 13. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. december. 13. 18:59 Monitor

Belső szépségek

Az emberi testet vitatott módon bemutató anatómus, Gunther von Hagens új intézetében a látogatók a holttestek feldolgozásának minden mozzanatát megismerhetik.

Guben 20 ezres kisváros a német-lengyel határon, a Neisse folyó partján. Olyannyira a határon van, hogy nagyobbik fele, az eredeti főtér, a régi városközpont a második világháború után újrahúzott határ túloldalára került, s ma Gubinnak hívják. De azért Guben sem járt rosszul. Az NDK-s időkben már önmagában az is különleges státust teremtett a számára, hogy itt született Wilhelm Pieck, az NDK első elnöke, s ennek következtében térképeken, várostáblákon is így írták: Wilhelm-Pieck-Stadt Guben. De így szerepelt az iparfejlesztési koncepciókban is, ezért aztán nemcsak a hagyományos kalapgyárban meg a gyapjúszövőben lehetett építeni a szocializmust, hanem a vegyipari kombinátban is, amely egyenesen a régió büszkeségévé nőtte ki magát. Az is volt, egészen a német újraegyesítésig, ám onnantól kezdve a piacnak és a nyugatnémet vegyiparnak nem volt szüksége a termékeire. Meg az azokat előállító emberekre sem: ma minden negyedik gubeni munkanélküli, pedig 1990 óta már csaknem 10 ezren fordítottak hátat a városnak.

Ilyen körülmények között minden befektetőt tárt karokkal várnak mindenütt, még ha csak pár tíz- vagy százezer eurós üzletről, néhány munkahelyről van is szó. Sőt sokszor már önmagában az ígéret is elegendő a vörös szőnyeg leterítésére (ha még futja rá az üres városkasszából). Hogy a legutóbbi esetben nem így történt, és a városi tanács éppen hogy csak, egyetlen szavazattöbbséggel foglalt állást a projekt mellett, az a beruházó személyének és főleg az általa megszemélyesített "üzletágnak" szólt. Pedig Gunther von Hagens 3,5 millió eurós vállalkozásba fogott Gubenben, több tucat embernek adott munkát, s megvette a lepusztult gyapjúszövő gyár több, üresen tátongó csarnokát is.

Baj csak azzal van, amit ott csinál. Hagens ugyanis anatómus. Mégpedig vitatott módszerekkel dolgozó, egyesek által a tudományos és ismeretterjesztő teljesítményéért csodált, mások által mindenből üzletet csináló szélhámosként megvetett anatómus, aki az elmúlt években Európa-szerte nagy feltűnést keltett vándorkiállításával (HVG, 2002. március 29.). Sajátos tárlatán ugyanis nem közönséges csontvázak és koponyák, megszokott anatómiai preparátumok láthatók, hanem a teljes emberi testet annak minden részletével bemutató úgynevezett plasztinátumok. Ezeket úgy készítik, hogy mélyhűtéssel, acetonba áztatással, majd műanyaggal való preparálással tartósítják a testet, s a bőr, a kötő- és zsírszövetek eltávolításával teszik láthatóvá a nagy többség számára ismeretlen belső részeket. A kiállításon így látható sakktábla fölé hajló, a következő lépésen gondolkodó játékos, akinek a néző a szó szoros értelmében bepillanthat az agyába, vagy megfigyelhető két, a stafétát egymásnak átadó futó izomzatának megfeszülése. Emellett a tárlókban mindenki megnézheti, milyen lesz a tüdeje, ha sokat dohányzik, és közelről szemlélhető az elmeszesedett érfal vagy a megnagyobbodott prosztata is. Mindez tulajdonképpen nem túl nagy szenzáció, hiszen Hagens vándorkiállítása az elmúlt években megfordult már 35 városban, és összesen már vagy 20 millió ember látta. Gubeni vállakozása azért került reflektorfénybe, mert Hagens ott nemcsak egy kiállítótermet alakított ki, hanem tartósan berendezkedve plasztinátorműhelyt is telepített. Mégpedig nyilvánosat, ahol a közönség szeme előtt készülnek anatómiai műalkotásai az egyszerű szervpreparátumoktól a hossz-, illetve keresztirányú metszetekig és a teljes alakos ábrázolásig.

A kiállításra érkező látogató először megismerkedhet az anatómiával, a középkori Andreas Vesalius (V. Károly német-római császár háziorvosa) nyilvános boncolásainak és csontvázkészítésének történetével, elolvashatja Goethe anatómiát méltató szavait. Közben mellesleg elgondolkodhat, vajon van-e az életnek olyan szelete, amire nem lehet oda passzoló Goethe-idézetet találni, és betekintést nyerhet Hagens önértékelésébe is: Goethéé mellett rögtön egy saját magától vett idézetet tett ki a falra.

A bármely természettudományos múzeumba beillő entrée után jön az, ami miatt botránykő és kis híján elutasított projekt lett Hagens vállalkozása: a látványanatómia. A következő teremben ugyanis tucatnyi boncasztal található, amelyeken a bemutatandó testek "készülnek". A HVG tudósítója, bár ottjártakor csak egy asztalnál dolgoztak, semmi visszataszítót vagy emberi méltóságot sértőt nem vélt felfedezni. A holttesteknek csak az a része van szabadon - mint élő embereknél műtét esetén -, amelyen éppen dolgoznak a preparátorok, a többit zöld lepedő fedi, és mivel az első lépés a bomlás megállítása, nincs émelyítő szag sem.

De hát a közszemlére tétel! No meg a még nagyobb megbotránkozást keltő másik feldolgozási mód, a metszetkészítés. Ez utóbbiban valóban van valami bizarr: ahogy a mélyhűtött testeket egy óriási fűrészgépen felszeletelik. A már elkészült metszetek - a keresztirányúak tárolókba fektetve, a hosszirányúak függőlegesen közszemlére téve - viszont inkább érdekesek, mint elborzasztóak.

Továbbá drágák, ami viszont az egész vállalkozás ellen felhozott érvek közül a legtöbbször hangoztatott. Pontosabban az, hogy Hagens megsérti a törzsfejlődés csúcsát jelképező embert, üzletet csinál annak testéből. A metszetek ugyanis valóban keresettek: egyetemek, egészségügyi intézmények vásárolják oktatási, demonstrációs célokra. Egy metszet átlagára 7 ezer euró, és mivel egy holttestből mintegy húsz metszet készíthető, gyorsan ki lehetett számolni, hogy Hagens 140 ezer eurót keres egy emberen. Csakhogy ő - állítja az anatómus - egyetlen centet sem kér az eladott testrészekért. Amit leszámláz, az csak és kizárólag a preparátumok elkészítéséhez felhasznált anyag és munka díja, amint erre az adományozás részleteit ismertető brosúra is felhívja a figyelmet (a brosúrát - és mellékelve a testük átengedéséről kitöltendő nyilatkozatot - a látogatók a helyszínen kérésre átvehetik). Az intézet ugyanis olyan emberek testét dolgozza fel, akik életükben önként és ellenszolgáltatás nélkül felajánlották magukat erre a célra. Jelenleg már több mint 5500 ilyen engedményező nyilatkozat van Hagens birtokában. Az érintettek részben azzal magyarázták döntésüket, hogy szívesebben áldozzák magukat tudományos vagy ismeretterjesztő célra, mintsem hogy a kukacok egyék a testüket a föld alatt, vagy néhány perc során mindössze maroknyi hamu maradjon belőlük. De volt olyan is, aki azért "adta el" magát, mert egyedül van, s így legalább senkinek nem kell majd törődnie a temetésével.

A "hullagyár" - ahogy ellenzői nevezik - fogadtatása körül nehéz lenne világos ideológiai frontvonalakat felrajzolni. Az egyházak ellenezték, a városi tanácsban viszont a keresztény uniópártok képviselői szavazták meg a Hagens-féle projektet, míg a szociáldemokraták és a reformkommunista utódpárt, a PDS ellenezték. A gubeniek viszont, úgy tűnik, örültek neki. Azt, hogy a Hagens által megrendelt közvélemény-kutatás 80 százalékos elfogadottságot jelzett, még lehet kétkedéssel fogadni, de az már sokat mond, hogy anélkül, hogy egyetlen hirdetést közzétettek volna, több mint hétszáz álláskereső jelentkezett az intézetnél.

WEYER BÉLA / GUBEN

Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.